Magyarázatok a halálközeli élményekre

Az előző posztban már kitértem a halálközeli élmények lehetséges okaira, viszont abban egy elég speciális helyzetről, a vakok halálközeli élményéről volt szó. Ebben a posztban egy kicsit kitágítjuk a látókört és általában véve a halálközeli élményekre fogom keresni a magyarázatot.

A halálközeli élményeket vizsgáló szkeptikusok általában teljesen jogosan érvelnek amellett, hogy az a fő probléma a testen kívüliséggel, hogy az alanyok utólagos elmondása alapján már nem lehet őket visszaigazolni. Az utóbbi évtizedekben azonban egyre több testen kívüli élményt támasztottak alá tanúk is. Ilyen volt Pam Raynolds és Reinée Passarow vagy a Seattlebe migrált Mária illetve a megvakult Nancy esete is.

Az első tudományos vizsgálatok

Tettem egy kis időutazást, és visszamentem egészen 1975-be. Azért jelentős ez az év, mert ekkor jelent meg Dr. Raymond Moody Life After Life (Élet az élet után) című könyve. Az első könyv amely több mint 100 olyan esettanulmányon alapul, amikben emberek arról számolnak be, hogy a klinikai haláluk állapotában élénk víziókat éltek át. Ez volt az első olyan könyv amely nagy nyilvánosság elé tárta a halál közeli élményeket és azokat tudományos nézőpontból elemezte. Érdekes volt egy 1975-ös könyvet olvasni, hiszen ekkor ezek a jelenségek még egyáltalán nem éltek a köztudatban, így Dr. Moody mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy állításai hitelesnek és valósnak bizonyuljanak.

Dr. Moody a filozófia és a pszichiátria doktora. Annak ellenére, hogy könyve ’75-ben szenzációnak számított, és rengeteg példányt adtak el belőle, számos ellenállásba is ütközött. Kettős támadást indítottak ellene. Az egyik oldalon egy tudósokból és orvosokból álló csoport állt, akik azt állították, hogy vizsgálatai tudománytalanok. A másik oldalról papok és teológusok támadták mivel Dr. Moody a tudományos magyarázatokat keresgélve belépett az ő területükre. Persze mindkét támadás elfogadhatónak mondható, hiszen az egyház addig érzi biztosnak a hivatalát, míg az adott kérdésben náluk van a gyeplő. Ezért ők inkább úgy vélték jobb ezt a dolgot nem bolygatni és a számukra inkább kedvező tudatlanságban élni tovább. Úgy vélték, hogy ennek a kérdéskörnek továbbra is a hithez kell kapcsolódnia és nem a tudományhoz. Ezen kívül Dr. Moodynak azzal sem lehetett könnyű megküzdenie amit orvos kollégáitól kapott, akik számára már a kutatási terület sem éppen elfogadott. Vádolták többek között azzal, hogy kutatása nem volt elég alapos és számos szakirodalmat figyelmen kívül hagyott, illetve nem végzett statisztikai vizsgálatokat sem. Mindezek ellenére Dr. Moody valami olyan dolgot indított el, ami attól kezdve az egész társadalomra hatással lett. Világszerte csatlakoztak kutatásához orvosok, voltak akik azért hogy alátámasszák vizsgálatát mások azért, hogy cáfolják. 1978-ban megalapította az első olyan szervezetet amely a halálközeli élmények kutatására jött létre. Ez az International Association for Near Death Studies (IANDS).

Talán épp Dr. Moodynak és kitartásának köszönhető, hogy ma már kicsit másképp gondolunk ezekre az élményekre és nyugodtan állíthatom, hogy egy létező jelenségről beszélünk. Csupán egy problémánk van vele, nem tudjuk mi okozhatja őket. Ám mielőtt rátérnék a magyarázatokra nem árt pontosan tisztázni, hogy lényegében mi is az a jelenség amire a magyarázatot keressük.

Kik tapasztalhattak halálközeli élményt?

A halálközeli élmények élénk, valóságos és gyakran az alany további életét meghatározó tapasztalások, melyek egyaránt érintenek olyan férfiakat, nőket és gyerekeket akik fiziológiailag vagy pszichológiailag közel álltak a halálhoz. A jelenséget számos helyzet előidézheti, lehet az egy baleset, műtét közbeni komplikáció áramütés vagy egy súlyos betegség. Amerikai és német kutatások alapján a világon az elmúlt 50 évben több mint 25 millió ember élt már át halálközeli élményt. Mindazonáltal Hollandiában, az Egyesült Királyságban és az USA-ban folytatott vizsgálatok alapján a szívmegállást túlélők 15%-ának volt valamilyen emléke arról az időről amikor a klinikai halál állapotában volt.

Még ha a tapasztalások részletei el is tértek egymástól, de alap elemei ennél a sok millió embernél rendkívül hasonlónak bizonyultak egymáshoz. Talán a legnagyobb számban megtalált és legélénkebb közös elem a testen kívüliség. Ebben az állapotban az alanyok – sokszor döbbenten – tapasztalják, hogy testükön kívül a plafon közelében lebegnek és mindazonáltal tudatuk, érzékeléseik és gondolataik, memóriájuk és a személyes identitásuk megmaradt. Némely esetben azt lehet mondani, hogy nem csak megmaradtak, de egy picit még fel is élénkült. Az alanyok ugyanis gyakran említik, hogy 360 fokban láttak ez idő alatt és fizikai testüket “levetve” képesek voltak áthatolni a falakon és hallották mások gondolatait. Mindez függetlenül attól történt, hogy ezek az emberek a világ mely részén élnek, mi a nemük, mely társadalmi, egzisztenciális vagy vallási csoporthoz tartoznak, vagy milyen oktatásban, neveltetésben részesültek gyermekkorukban. Mintha a víziók ösztönösen törtek volna elő bennük. Vagy talán volt ami előidézze?

Meglehetősen sokan azok közül akik már éltek át halálközeli élményt, olyan intenzívnek és valóságosnak érezték azt, hogy sorsfordító hatása lett számukra. Az élmény után életük és főleg személyiségük pozitív irányba változott. Persze már önmagában az a gondolat is sorsfordító lehet, ha valaki tudja magáról, hogy majdnem meghalt. Ilyenkor megfogalmazódhatnak az emberben olyan kérdések, hogy tényleg olyan életet kellett-e élnie amilyet addig élt. Az alanyok azonban nem az ehhez hasonló gondolatokhoz társítják a változást. Azt állítják, hogy maga az élmény volt rájuk olyan hatással aminek következtében változtattak addigi életmódjukon, felfogásukon és viselkedésükön. A halálközeli élmény mellett szól az a tény is, hogy azoknak az embereknek akik ilyet átéltek, a gondolkodásmódjuk – függetlenül attól, hogy korábban milyen életet éltek – egymáshoz hasonlóvá vált, beleértve világnézetüket, értékrendjüket, hitüket és magatartásukat is.

Amikor megáll a szív

A következő sorokban megpróbálom röviden egy laikus módjára összefoglalni, hogy mi történik a testben ha megáll a szív és elindulunk a jelenség egyfajta materialista megközelítése irányába. Szívleálláskor nem áramlik vér az agyba és a többi létfontosságú szervekhez így oxigén hiányos állapot lép fel. A 10-20. másodpercben már nem lehet EEG-vel elektromos aktivitást mérni az agyban. Ezzel kapcsolatban aztán számos vita felkerült már. Egyesek szerint az EEG nem elég pontos ahhoz, hogy ebben az állapotban kimutathasson bármilyen aktivitást, viszont ez nem jelenti azt, hogy nincs is. Ezért úgy gondoltam, hogy azzal nem lőhetek túlságosan mellé ha azt mondom, hogy a klinikai halál állapotában az agy nem mutat mérhető aktivitást. Szívleálláskor átlagosan 5 perc áll rendelkezésre az újraélesztéshez. Minél hosszabb idő telik el annál nagyobb a valószínűsége, hogy az agyban visszafordíthatatlan károsodások mennek végbe. Mivel a halálközeli élményt átélt emberek közül egy bizonyos csoportnak vannak emlékfoszlányai arról az időszakról amíg a klinikai halál állapotában voltak, ez felvet néhány biológiai kérdést a számomra. Mivel a mentális funkcióik elvégzéséért az agy a felelős így kérdés, hogy egy ilyen vészhelyzetben vér és oxigén nélkül, elvesztve a kontrollt az egész test fölött, a károsodás útjára lépve hogyan képes egyáltalán a tudatot megtartani, gondolatokat kreálni és emlékeket ilyen részletességben megőrizni még akkor is ha azok csak hallucinációk voltak. Viszont a témával foglalkozó materialista szemléletet valló tudósok nagyon is ragaszkodnak ahhoz a nézőponthoz miszerint a testen kívüli élmény és a halálközeli élmény egyaránt az agy által generált vízió. Ezzel el is jutottunk a magyarázatok vizsgálatához.

Az agyunk generálja

2002-ben a svájci Olaf Blanke publikálta egy 43 éves epilepsziás nő furcsa esetet a Nature nevű tekintélyes tudományos folyóiratban. A nő rohamait gyógyszerekkel már nem lehetett szabályozni, így idegsebészeti beavatkozásra került sor. A kutatók elektródákat helyzetek el a jobb temporális lebenybe, amik információt adtak az epileptogén zóna méretéről és annak lokalizációjáról. Ez az agynak az a része ami az epilepsziás rohamokat kiváltja és amelyet műtéti úton távolítanának el. Mivel ez az eljárás különösen kritikus az epileptogén zóna mentén húzódó ép és fontos szerepet betöltő agyi területek miatt, további elektródákat helyzetek el azért, hogy elektromos stimuláció révén azonosítsák és lokalizálják az agynak azt a részét aminek eltávolítása már érzékszervi vagy nyelvi problémákat esetleg bénulást okozna.

Amikor az anguláris gyrust stimulálták – ez a parietális lebenyben található agyterület – a páciens arról számolt be, hogy látta saját magát felülről az ágyban feküdni, de csak a lábát és az alsó törzsét. Úgy írta le a tapasztalást, mintha a mennyezet közelében lebegett volna, a lábát pedig egyre rövidebbnek látta.

brain.jpg

A cikknek hatalmas sajtóvisszhangja volt és meglehetősen nagy felfordulást okozott miután a szerkesztők merészen kijelentették, hogy diadalmas eredményeket értek el a testen kívüli élmények kutatásában, annak ellenére, hogy a tanulmány mindössze egyetlen beteg élményén alapult.

Michael Shermer a Szkeptikus Társaság igazgatója – akinek nem titkolt célja, hogy leleplezzen és megmagyarázzon minden paranormális jelenséget – így foglamazott a cíkk megjelenése után:

“Ez egy újabb csapás azoknak akik abban hittek hogy az elme és a szellem elkülönül az agytól. Valójában minden tapasztalásunk az agyunkból származik.”

2004-ben Blanke és munkatársai egy újabb cikket publikáltak melyben már hat páciensről írtak. Közülük háromnak volt hiányos testenkívüli érzékelése, négyen pedig arról számoltak be, hogy dupla nézőpontból látták saját testüket. Ebben a tanulmányban a kutatók a testenkívüli élményt úgy írják le mint egy átmeneti zavart ami a temporális és paretiális kéreg elágazásánál van. De ahogy Pim Van Lommel is megjegyezte a Blanke és munkatársai által írt kóros testi tapasztalások egy hamis valóságot bizonyítanak. Egy tipikus testenkívüli élmény ezzel szemben ugyanis belekever az élménybe ellenőrizhető érzékeléseket a valóságból. Például a saját újraélesztését, vagy a közlekedési baleset környezetét ahol az események zajlanak. A Virginiai Egyetem pszichiátere Bruce Greyson is megjegyezte, hogy ha az elektromos stimulációval az agy testenkívüli élmény szerű illúziókat indukál akkor abból még nem következtethetünk arra a tényre, hogy minden testenkívüli élmény illúzió.

Az erre irányuló kutatásokból mára azonban már sok érdekes információt megtudhattunk a testenkívüli és halálközeli élményekről. Michael Persinger a kognitív idegtudomány kiemelkedő kutatója aki egyben egyetemi professzor több mint 200 lektorált publikációval. Az ő nevéhez kapcsolódik az “Isten sisak” nevű kísérleti berendezés melyet Stanley Korennel fejlesztettek ki azzal a céllal, hogy a kreativitást a vallásos élményeket valamint a temporális lebeny finom stimulálásának hatásait vizsgálják. A berendezést a kísérleti alany fejére helyezik és egy nagyon gyenge mágneses mezőt generálnak vele. Ezek a mezők nagyjából olyan erősek mint amilyet egy vezetékes telefon vagy egy közönséges hajszárító generál. A kísérleti alanyok többsége arról számolt be, hogy érzékelték valaminek a jelenlétét a szobában. Egy Isteni vagy valamilyen magasabb életforma ott létét érezték maguk körül amíg a sisak a fejükön volt. Azt fontos megjegyezni hogy az Isten sisak nem Istennel kapcsolatos látomásokat generál, csupán Isten jelenlétének az érzését.

Mára már több mint 1000 emberen letesztelték a sisakot akiknek a 80 százaléka érezte valaminek a jelenlétét a szobában. Istennek, egy szellemnek egy angyalnak vagy egy démonnét. Valamiét ami nem kifejezetten evilági dolog, sokkal inkább valami spirituális. A fennmaradó csoportban volt aki testenkívüliséget tapasztalt és csak néhány ember volt akinek nem volt semmilyen tapasztalása az alatt az idő alatt amíg a sisak rajta volt.

Nem gondolnám, hogy ezek a tapasztalások egy az egyben megfelelnek a halálközeli élmények során tapasztaltakkal viszont azt sem gondolom, hogy rossz irányba keresgélnénk. Maga a felfedezés szerintem csodálatos, engem mindig is lenyűgözött az, hogy az agyunk mennyire bámulatos szerv és mi mindenre képes. Minden bizonnyal számos rejtett tartaléka van még.

Két hasonló jelenségről írtam már korábban. A hipnózisról és bizonyos pszichedelikus szerek hatásáról. Mindkettő egy módosult tudatállapotot eredményez. Illetve meditációval is elő tudunk hívni hasonló víziókat. Ezekhez eddig talán Blanke és Dr. Persinger kutatásainak eredményei állnak legközelebb. Azt is tudjuk, hogy a meditáció és a hipnózis alatt az agynak olyan részei is aktiválódnak amelyek normál állapotban nem. Mi van ha a halálközeli élmény is egy módosult tudatállapot eredménye? Egy olyan módosult tudatállapot amelyet egy oxigénhiányban szenvedő agy generál. Persze a módosult tudatállapothoz szükséges a tudat is, ami kérdés, hogy egy nem működő testben hogyan lehet még jelen?

Oxigénhiány okozza

A materialista nézetet valló kutatók számos megközelítésből próbáltak már magyarázatot találni a halálközeli élményekre. A brit pszichológus Susane Blackmore fejtette ki bővebben a "Haldokló agy" hipotézisét miszerint a haldoklás során a látásért felelős agyi területeken a kóros neuronok égése okozhatja az alagút végén levő fény illúzióját. Ám Pim Van Lommel kollégáival azt kifogásolta, hogyha az oxigénhiány valóban szerepet játszik a halálközeli élmények generálásában, akkor a legtöbb betegnek akinek szívmegállása volt, tapasztalnia kellett volna ezt az élményt. A tanulmányok viszont azt mutatják, hogy ez nem igaz. A másik probléma ezzel az elmélettel az, hogy nem minden halálközeli élményt átélt emer számolt be az alagút jelenségről, illetve ez csak egy része az ott látottaknak. A neves kutató Sam Parina pedig rámutatott arra, hogy bizonyos halálközeli élmények akkor jelentkeztek amikor a beteg nem volt halál közeli állapotban, tehát az oxigénellátás is megfelelő volt az agyában.

Parnia egy másik problémát is felvet. Amikor az oxigén szint csökkenni kezd azoknál a betegeknél akiknek a tüdeje vagy szíve nem megfelelően működik "akut zavartság" jelentkezik és arra az időszakra amit ilyen zavart és zaklatott állapotban töltöttek a betegek nem is, vagy csak alig emlékeznek. Éles ellentétben vannak ezzel a halálközeli élmények, melyekre a betegek sokszor még évtizedek múltán is jól emlékeznek, valamint az élmény átélése közben tudatuk tiszta, gondolkodásuk logikus és következetes volt.

A 90-es években több más kutatás is cáfolta Susane Blackmore oxigénhiányra vonatkozó elméletét. Többek között James Whinnery a kémia professzora a nyugat texasi A&M-mel végzett kísérleteket, melyben légiharc manőverek során fellépő extrém körülményeket szimuláltak. Ebben a vizsgálatban vadászpilótákat vetettek alá extrém gravitációs erőnek melyet egy óriási centrifugával generáltak. Az ilyen hirtelen gyorsulás csökkenti a vér áramlását és ennek következtében az oxigén szállítását az agyba. Ennek következménye egy rövid ideig tartó eszmélet vesztés. Viszont eközben a memóriájuk is kihagyott és csak az ájulás előtti időre emlékeztek tisztán a pilóták. Ébredéskor zavartság jellemezte őket. Ez nem egyezik meg a halálközeli élményt átélt emberek beszámolóival. Ezenkívül a pilóták életét nem változtatta meg az élményük.

Gyógyszerek hatásai

Ha nem a haldokló agynak köszönhetőek ezek az élmények akkor minek? Puszta halucinációk lennének? Nézzünk példákat gyógyszerek okozta halucinációkra ugyanis nagyon sokan érvelnek az erős fájdalomcsillapítók vagy az altatáshoz használt gyógyszerek mellett ha szóbakerülnek a halálközeli élmények.

A ketamin tartalmú altatószerek valóban indukálhatnak halucinációt, viszont a vizsgálatok azt mutatják, hogy a betegek az utólagos elmondás alapján egyértelműen érzékelik, hogy azok nem valóságos képek voltak, míg a halálközeli élményt egy valóban megtörtént eseményként érzékelik.

Nem kell bonyolult kutatásokat végeznünk ennek az elméletnek a megcáfolására. Ez az érv valamilyen szinten már józan paraszti ésszel ki is zárható, mégpedig azért mert nagyon sok esetben nem voltak még csak orvosok sem az alanyok mellett mikor a klinikai halál állapota beállt ezért nem is kaptak semmilyen gyógyszert ami efféle halucinációkat okozhatna. Ilyen gyakori esetek például a balesetek.

Összegzés

A neurológus Michael Persinger azt állította, hogy ő és kollégái a temporális lebeny gyenge mágneses stimulációjával elő tudják állítani a halálközeli élmény főbb elemeit. Persinger munkája azon a felvetésen alapul, hogy a halántéklebeny abnormális aktivitása válthatja ki a halálközeli élményt. Viszont a szakirodalom kimondja, hogy a klasszikus halálközeli élmények elemei nem társíthatóak az epilepsziát kiváltó temporális lebenyhez. Valamint Bruce Greyson és munkatársai hangsújozták, hogy Persinger által végzett vizsgálatoknál az alanyok tapasztalatai és a halálközeli élményt átélt emberek tapasztalatai közti a hasonlóság kevés. Bármennyire is szerettük volna, még nem sikerült 100%-ban mesterségesen előidézni a halálközeli élményt pusztán az agy stimulációjával.

Az elmúlt években a halálközeli élményekkel kapcsolatban végzett tudományos vizsgálatok azt mutatják, hogy felfokozott mentális funkciók tapasztalhatóak amikor az agyi aktivitás csökken, vagy látszólag már hiányzik. Néhány ilyen vizsgálat azt mutatja, hogy a vak embereknek is lehet testenkívüliséghez kapcsolódó vizuális jellegű tapasztalásuk a halálközeli élményük során. Más tanulmányok arról árulkodnak, hogy a halálközeli élmények gyakran eredményeznek mély pszichológiai és spirituális változásokat.

Felmerülhet a kérdés, hogy az elme és a tudat kizárólag csak az agyi aktivitás eredménye lenne? Ez a kérdés szembe menne minden eddig ismert idegtudományi ismeretünkkel. Vagy csak nem sikerült még megtalálnunk a magyarázatot arra, hogy hogyan vagyunk képesek a haldoklás pillanatában összetett gondolkodásra és egészen apró részletekbe menő információ szerzésre a körülöttünk levő helyzetről és környezetről? Vagy a halálközeli élmény jelensége lehet a magyarázat arra a testi érzékszervekkel nem érzékelhető transzcendens világra, melyben a tudatunk tovább él, vagy ahonnan a tudatunk származik? A vizsgálatom sok rétű volt, de a kérdések megmaradtak. Mi lehet az igazság a jelenség hátterében?

Halálközeli élmény vakon?

Korábban már több halálközeli élményt átélt ember esetét bemutattam – Pam Raynolds esete, Reinée Passarow esete, és három további rövidebb történet – és bár ezek is meglehetősen érdekes történetek voltak, de most egy még izgalmasabb és egyben speciálisabb területét fogom ezeknek bemutatni. Be kell valljam, hogy – annak ellenére, hogy rendkívüli időhiányban szenvedtem – hónapokat töltöttem el vak emberek halálközeli élményeinek kutatásával. Az eredményt pedig ebbe a részletekbe menő posztban fogom bemutatni.

A kérdés, hogy vajon a vakok is ugyanúgy láthatják a testen kívüliséget a halál közeli állapotban mint látó embertársaik már régóta foglalkoztatta a kutatókat. Több kevésbé ismert orvos be is számolt ezzel kapcsolatos tapasztalatairól. Ilyen volt Dr. Fred Schoonmaker is, aki 1981-ben adott ki egy közlést a saját vak betegeinek halálközeli élményéről. Hasonlóképpen egy másik orvos, Dr. Larry Dossey is írt egy könyvet 1989-ben egy Sarah nevű nő drámai esetéről ami elég nagy port kavart mivel Dr. Dossey később bevallotta, hogy felhasznált információkat Dr. Moody egyik halálközeli élményeket taglaló könyvéből (egy későbbi posztban még lesz szó a könyvről), így a legkevésbé sem állítható hitelesnek az eset. Dr. Dossey elmondása alapján Sarah egy születése óta vak nő volt. Egy epehólyag műtét során szíve megállt de sikeresen újraélesztették. Sarah később részletesen be tudott számolni a műtő elrendezéséről, a folyosó falán függő műtő beosztásról, egy növér frizurájáról és még arról is hogy az aneszteziológus aznap felemás zoknit viselt. De sajnos nem tudni, hogy ebből ténylegesen mi valós és mi nem.

A transzperszonális pszichológia egyik vezető alakja, Stanislav Grof is foglalkozott a témával. Állítása szerint a vakok által adott visszajelzések adhatják a legmeggyőzőbb bizonyítékot arra, hogy mi történik az emberrel ha a halál közelébe érkezik.

1994-ben Kenneth Ring és Sharon Cooper végezte a legátfogóbb vizsgálatot amelynek alanyai vak halálközeli élményt átélt emberek voltak. Nagyjából ugyanazzal érveltek a kutatás mellett mint amit Stanislav Grof is mondott. Úgy vélték, hogy ez a kutatás adhatja meg a halálközeli élmények valós észleléseinek végső bizonyítékát. Ha egy vak ember képes lenne beszámolni olyan visszaigazolható eseményekről amelyek akkor történtek amikor ő a klinikai halál állaxpotában volt az azt jelentené, hogy valami valós dolog történt vele.

A kutatás eredményét 1997-ben publikálták. Ring és Cooper összesen 31 olyan esetet dokumentált melyek alanyai halálközeli vagy testen kívüli élményt éltek át. Ebből tízen tapasztalásuk idején nem álltak orvostudományilag közel a halálhoz. A 31 fő közül 14 születése óta vak volt. 11-en 5 éves koruk után vesztették el látásukat, hat alany pedig nagyon gyengén látó volt. A 31 emberből 25 tapasztalt vizuális érzékelést. 21-nek volt halálközeli élménye a maradéknak csak testen kívüli. A 14 születése óta vak alany közül kilencen számoltak be vizuális érzékelésekről. Feltűnő egyébként, hogy a tapasztalások mennyire megfeleltek a klasszikus halálközeli élményeknek, ám mégis a legmegdöbbentőbb, hogy a kutatás eredménye nem arról szól, hogy néhány vak halálközeli élményt átélt ember arról tanúskodik, hogy az agyuk képes víziókat előállítani, hanem hogy az érintett szemtanúk meg is erősítették az állításaikat. Elsőként bemutatok egy olyan esetet amiben megfigyelhetjük, hogy van-e különbség egy vak és egy látó halálközeli élménye között. Korábban már kifejtettem, hogy mik az általános jellemzői egy halálközeli élménynek.

Vicki Umipeg esete

Vicki egy születése óta vak nő, akinek életében kétszer is volt halálközeli élménye. Az elsőt 12 éves korában tapasztalta egy vakbélgyulladás következtében kialakult hashártyagyulladás miatt. A másodikat pedig egy évtizeddel később egy autóbaleset következtében. Vicki koraszülöttként jött a világra és soha semmilyen vizuális élményt nem tapasztalt és nem értette a fény természetét sem.

Vicki mindkét halálközeli élménye nagyon hasonló volt egymáshoz, de második élménye részletesebb volt. 1973 elején egy Seattlei szórakozóhelyen volt alkalmi énekesnő. Egyik éjszaka záróra után nem tudott taxit hívni és arra kényszerült, hogy néhány ittas vendég mellé üljön be. Nem meglepő módon balesetet szenvedtek, ahol Vicki életveszélyes állapotba került. Agyrázkódása és koponyatörése volt, megsérült a nyaka a háta és az egyik lába is. Egy teljes évvel később engedték ki a kórházból.

Vicki tisztán emlékezett a baleset előzményeire, de csak néhány homályos emléke maradt arról, hogy a balesetet követően a testén kívül találta magát. Az egyetlen határozott emléke erről az időszakról az összetört autó. Habár a nézőpontja ezt illetően zavarba ejtő volt, ezek mellett még azt is állította, hogy amíg testen kívüli állapotban volt, tudatában volt annak, hogy nem egy fizikai testben van és ahogy ő fogalmazott, olyan volt mintha fényből lett volna.

A korházba tartó útról nem volt emléke, viszont a sürgősségin egyszer csak a plafon magasságában találta magát, ahonnan egy férfi orvosra és egy nőre nézett le akik a testével foglalkoztak. A nőről nem tudta eldönteni, hogy nővér vagy orvos. Vicki még a beszélgetésüket is hallotta, annak ellenére, hogy dobhártyája károsodott és majdnem megsüketült. Kétségbeesetten próbált kommunikálni feléjük, szerette volna tudatni velük, hogy jól van, de semmilyen reakciót vagy választ nem kapott. Vicki a saját teste fölött lebegett, amit annak néhány jellegzetességéből ismert fel.

Testét csak egy röpke pillanatig látta, mert szinte azonnal emelkedni kezdett. Átment a plafonon és felfelé halad az épületben, míg végül már a tető fölött lebegett ahonnan látta a kórház környezetét is. Hatalmas végtelen szabadságot érzett és fenségesen szép és tökéletesen harmonikus zenét hallott, amit a szélharang hangjához hasonlított. Szinte egy alig észrevehető átmenettel már egy alagútban találta magát, és úgy érzete mintha felfelé húznák. Ez a hely önmagában sötét volt, de mégis tudatában volt annak, hogy egy fény felé mozog.

Ahogy kiért az alagútból a zene amit korábban hallott átalakult himnusszá és a füvön fekve találta magát. Körülötte fák, virágok és rengeteg ember volt. Borzasztóan fényes hely volt amit nem csak látott hanem érzett is. A fény egyben szeretet is volt. Az emberek akiket látott ennek a szeretetnek a fényében ragyogtak.

"Itt mindenki fényből volt és én is abból voltam. Szeretet volt mindenütt. Olyan volt mintha szeretet áradt volna még a fűből a madarakból és a fákból is.” - Vicki Umipeg

Észrevett öt embert akiket korábban életében már ismert és akik üdvözölni jöttek őt erre a helyre. Debby és Diane Vicki vak iskolatársai voltak, akik már évekkel azelőtt meghaltak. Az egyik 11 a másik 6 éves korában. Életükben mindketten fogyatékkal éltek, de itt mindketten gyönyörűen, egészségesen ragyogtak és nem voltak gyerekek. Ezen kívül Vicki két gyermekkori gondozóját is látta, Mr. és Mrs. Zilk-et, akik szintén már korábban meghaltak. Végül ott volt Vicki nagymamája is aki az eset előtt 2 évvel halt meg.

“Olyan érzésem volt mintha mindent tudnék… és mintha mindent értenék. Tudtam, hogy ez hol van… ez az a hely ahol megtalálhatom a válaszokat minden kérdésemre az életről a bolygókról Istenről és mindenről… Ez olyan mint a tudás helye.” - Vicki Umpeg

Elárasztották az információk vallásokról, matematikáról és minden tudományágról. Megértett olyan nyelveket amiket korábban nem ismert. Úgy érezte, hogy az amit addig életében tudott semmiség ehhez az információmennyiséghez képest.

Ezt követően Vicki azon kapta magát, hogy mellé állt egy alak aki sokkal fényesebb volt bárkitől akit korábban látott. Az alakban Jézust ismerte fel, aki telepatikus úton ezt kommunikálta Vicki felé: “Hát nem csodálatos itt? Minden olyan gyönyörű és összeillik. Megfogod még találni ezt. De most nem maradhatsz. Ez nem a te időd, vissza kell menned"

Vicki csalódott volt és hevesen tiltakozott, de a lény megnyugtatta, hogy vissza fog még ide térni, de most vissza kell mennie és többet kell tanulnia a szeretetről és a megbocsájtásról, de Vicki még mindig ellenállt. Majd megtudta, hogy a gyerekei miatt szükséges hogy visszamenjen. Ekkor még nem is volt gyereke, viszont kétségbeesetten vágyott rá és azóta már 3 gyereknek is életet adott. Ezt tudván végül beleegyezett a visszatérésbe. Ám mielőtt még visszaindult volna, áttekintette addigi életét születésétől fogva. Felülvizsgálta jelentős tetteit és azok következményeit. Az utolsó dolog amire emlékszik egy “Most kell menned!” felszólítás ezután olyan érzése volt mintha felszállt volna egy visszafele keringő hullámvasútra. Végül azon kapta magát, hogy újra a testében van és érzi annak súlyát és fájdalmait.

A kutatás

Vicki esete és elmondása teljesen megfelel egy klasszikus halálközeli élménynek. Bár nem ő volt az egyetlen a megkérdezettek közül aki hasonló jelenségekről számolt be, de a csoport mégis túl kicsi volt ahhoz, hogy a statisztikai vizsgálatok elvégezhetőek legyenek. Pusztán néhány általános elemzés mutatja azt, hogy nincs különbség a vakok és a látók halálközeli élménye között. Mivel alapvetően a halálközeli élmények valóságtartalma nem ellenőrizhető, így Ring és Cooper tanulmányukban a testenkivüliségre és annak visszaigazolhatóságára próbált összpontosítani. Tehát a kérdés inkább az, hogy a látottakat a jelenlevők vissza tudják-e igazolni. Összeségében 25 ember jelezte a csoportból, hogy volt valamilyen vizuális érzékelése a halálközeli állapotban. Ez a minta 80%-a. A 25 főből 20-an számoltak be arról, hogy látták saját fizikai testüket. Ezen kívül különböző számban beszámoltak egyéb környezeti jellemzőkről és más személyekről, például orvosokról.

A halálközeli éményt átélt vakok csoportjában volt olyan aki a fényeket különbözőnek látta, és úgy írta le, hogy ez olyan lehet amit látó embertársaik színeknek neveznek. Valamint volt egy Marsha nevű hölgy, aki Vickihez hasonlóan 6 hónapos terheséget követve koraszülöttként jött a világra, és bár ő bizonyos foltokat és formákat lát, a halálközeli élménye tapasztalásakor elmondása alapján mindent tisztán és élesen látott maga körül, beleértve a saját testét is. Marsha állítása szerint az amit ő látott, több volt attól mint amit egy fizikai szem látni képes, annak ellenére, hogy nem tudja milyen az, ha valaki normálisan lát.

A kutatás természetesen számos nehézségbe ütközött, ugyanis sok esetben már évek teltek el az események és a kutatás között így nehéz volt hiteles bizonyítékokat és megbízható szemtanúkat találni. Így némely esetre elég gyenge, másra pedig kifejezetten erős alátámasztást találtak. De ennek ellenére felmerül a kérdés, hogy a megkérdezettek szubjektivitása mennyire képes befolyásolni mondanivalójukat. Tehát mennyire lehetnek hitelesek. Nyugodtan állíthatom, hogy ez a kutatás legingatabb része.

Az egyik érdekes eset Frankké, aki látását 1982-ben teljesen elvesztette. Attól kezdve sem fényt sem árnyakat nem látott. Az esete 1992-ben történt, amikor egy virrasztásra készülődött és nem talált otthon nyakkendőt. Megkérte egy barátját, hogy vegyen neki egyet. Barátja így is tett. Gyorsan beadta a nyakkendőt Franknek és már sietett is haza, hogy ő is időben elkészülhessen. Mondta Franknek, hogy vissza fog jönni érte és együtt mennek majd a virrasztásra, ám mire visszaért Franket eszméletlenül találta. Frank testenkívüli élményekor látta saját magát felülnézetből és látta a nyakkendőjét amit aznap reggel kapott. Látta a színét és a mintáját is, rózsaszín alapon fehér és szürke körök voltak rajta a közepükön egy-egy pöttyel. Később állítását a nyakkendő kinézetéről barátja is alátámasztotta, de csodálkozott azon, hogy Frank honnan tudta azt. A férfi végül nem merte elmondani, hogy milyen látványban volt része. A probléma csak az, hogy amikor Ring és Cooper az esetről kérdezték a barátot, ő több év távlatából már nem tudott pontosan visszaemlékezni a történtekre. Főleg nem a nyakkendő színére és mintájára. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy bár a történet rendkívül érdekes, de hiteles bizonyítékot nem sikerült találni ellenben egy Nancy nevű hölgy esetével.

Nancy esete

A tanulmány egyik lenyűgöző esete egy 41 éves nőé volt akit Nancy-nek hívtak. Egy borzalmas élményt kellett átélnie egy esetleges rosszindulatú tüdődaganat biopsziás mintavétele közben 1991-ben. A műtéti beavatkozás alatt a műtős véletlenül elvágott egy fő eret a mellkas felső részében. A pánik közepette összevarrta a vénát aminek további következményeként elzárta a vér áramlását.

Amikor nem sokkal a műtét után Nancy felébredt a betegszobában ijedten kezdett el kiabálni. “Vak vagyok! Vak vagyok!” Az arca és a teste felduzzadt és belilult, aztán a légzése leállt és elvesztette eszméletét. A kórházi személyzet lélegeztető maszkot helyezett rá, majd egy hordágyon kivitték a szobából, hogy angiogrammot csináljanak, ami megmutatja a vér áramlását az erekben. A sietség közben véletlenül nekicsapták Nancy hordágyát egy zárt ajtónak. Ebben a pillanatban kezdődött a halálközeli élménye. Előszőr úgy érezte, hogy kilépett saját testéből ami a hordágyon feküdt. A testen kívüli állapotban körülbelül tizenöt vagy húsz láb magasról nézett le az előtérre, ahol két férfi ijedten állt. Az egyik a fia apja volt, a másik az aktuális szerelme. Nancy emlékezett arra, hogy a két férfi csak ott állt és nem mertek odamenni hozzá. Ezután Nancy tovább ment egy csodálatosan szép fehér fény felé. Kicsivel később úgy érezte, hogy vissza kell jönnie a testébe.

Nancy orvosi feljegyzéseiben Ring és Cooper visszaigazolásokat találtak a balszerencsés műtétre. A nő állításainak alátámasztására azzal a két férfival is beszéltek, akiket Nancy az előtérben látott mialatt a teste a hordágyon feküdt és miután ő már elvesztette látását. A gyermeke apja nem tudta részletekbe menően felidézni a történteket, de nagyvonalakban alátámasztotta Nancy állításait. Viszont szerelme Leon azonnal megerősített minden lényeges részletet Nancy történetéből.

Ring és Cooper egy szemésszel is konzultáltak, aki egyetértett azzal, hogy a véna elzáródása okozhatta a vakságot. Az eset alapos tanulmányozása után arra a következtetésre jutottak, hogy Nancy semmiképpen sem láthatta ezeket az eseményeket a fizikai szemeivel, amik ekkor már egyébként is vakok voltak. De minden bizonyíték arra utal, hogy valahogy mégis látott.

Elemzések

Bár azt gondolhatnánk, hogy azok az emberek adhatják a leghitelesebb bizonyítékot akik egész életükben nem láttak semmit, de azért hozzá kell tennem, hogy ezek az emberek egyben azok is, akik a legnehezebben tudják körülírni azt, amit az élményük során láttak, hiszen nem ismerik a színeket és a fényt, ezért bizonytalanok az összetett jellemzésében. Frank és Nancy esete így sokkal könnyebben behatárolható volt, hiszen nem születésüktől fogva voltak vakok. Gondoljunk csak bele, valószínűleg egy egész életében vak ember nem tudta volna olyan részletesen körülírni Frank nyakkendőjét, mint ahogy azt ő tette. Illetve hozzátartozóit sem biztos, hogy rövid idő alatt képes lett volna felismerni, hiszen volt olyan születése óta vak alany, aki a saját testét is csak egy jellegzetes ékszer viseléséről ismerte fel.

Természetesen alapvető kérdésünk lehet, hogy hogyan lehetséges az, hogy a vakok vizuális élményeket élnek át az adott helyzetekben. A következő listában végigvezetek minden lehetséges elméletet amit Ring és Cooper megvizsgált.

Az álom hipotézis

Ahhoz, hogy kijelentsük, hogy a vakok ezen tapasztalásai pusztán álmok, nem árt tudnunk, hogy hogyan is álmodnak valójában. 1975-ben Donald D. Kirtley publikált egy könyvet A vakok pszichológiája címmel melyben 4 csoportot állít fel a vakok álmait illetően.

  • A születésük óta vak embereknek álmaiban nem jelennek meg vizuális elemek.
  • Azoknál az embereknél akik 5 éves koruk előtt vesztették el látásukat általában nem jelennek meg vizuális elemek.
  • Az 5 és 7 éves kor között látásukat elvesztő emberek esetében megmaradhat vagy el is tűnhet a vizuális ábrázolás.
  • A legtöbb személy aki 7 éves kora után veszti el látását, képes megtartani a vizuális elemeket álmában, ám az idő során ez egyre jobban halványul.

Kirtley kutatása azt is megállapította, hogy a hallás az elsődleges érzékelés a vakok álmaiban. Ring és Cooper a vizsgálatuk során szintén kérdezték a vak alanyaikat álmaikról és azok jellegéről. A válaszokból ugyanazt a következtetést tudták levonni amit Kirtley is. Az alanyok azt is elmondták, hogy halálközeli élményük merőben különbözött álmaiktól.

Utólagos hibás rekonstruálás

Eszerint a felfogás szerint a válaszadók a testenkívüli élményeik során valójában nem látták magukat kívülről és nem látták a körülöttük zajló eseményeket sem, de úgy beszélnek róla, mintha ez valóban megtörtént volna. A hipotézis szerint az alanyok úgy építik fel a történetüket, ahogy az számukra elfogadható lenne egy ilyen helyzetben. Bár ők őszintének gondolják magukat, de tévesen hiszik azt, hogy valaminek a tanúi voltak. A hamis képzetüket pedig befolyásolhatták várakozásaik, a kórházi rutin ismerete, korábban már hallott beszélgetések vagy információk halálközeli élményekről illetve egyéb más okok. Tehát történetüket a korábban összegyűjtött információkból fűzik össze. A hipotézis lényegében azt taglalja, hogy a vizuális képek csupán az elme szüleményei és annak találékonyságára utalnak.

Michael Sabom egyik tanulmányában azt vitatta, hogy hogyan képes az ember öntudatlan állapotban – például egy műtét során – hallás után információhoz jutni. Susan Blackmore pedig azzal foglalkozott, hogy hogyan hozhat létre egy valótlan képzetet egy ilyen tapasztalás. Nehéz megbecsülni azt, hogy mennyi információ jut el ilyenkor a betegekhez, de annak ellenére, hogy öntudatlan állapotba vannak, valamilyen mértékben mégis tisztában vannak azzal, hogy mi zajlik körülöttük, így könnyen fel tudnak építeni egy vizuális képet.

Bár Balckmore hipotézése logikus és van valószínűség alapja, de az interjúalanyok körében nem találtak komolyabb támogatást erre. A 31 emberből csupán egy ember tett egy halvány megjegyzést arra, hogy talán kitalált történetről beszélt. Valamint a betegek leleteinek és egyéb írásos dokumentumainak átvizsgálása során sem találtak semmilyen bizonyítékot a hipotézis alátámasztására.

Ha figyelembe vesszük, hogy ez egy utólagosan keletkezett hipotézis, akkor láthatjuk, hogy gyakorlatilag nem lehet megcáfolni vagy megerősíteni. Mivel egy nagyon nehezen vizsgálható feltételezésről beszélünk, ezért azt is mondhatnánk, hogy ez egyben a kételkedve gondolkodók univerzális menedékhelye. Olyan elmélet, amivel utólagosan minden olyan dolgot könnyű megmagyarázni, ami nem fér bele a kételkedő világképébe. “Ugyan, ezt csak kitaláltad!” - és ezzel az egy mondattal el is van intézve minden. Sok esetben a szkeptikusok is csak valamiféle – legtöbbször materiális alapokra építő – menedéket keresnek olyan jelenségekre amiket nem tudnak pontosan megmagyarázni.

Vaklátás

“A vaklátás a vakság azon speciális esete, amikor a vak személy ugyan nem tudja leírni a világban körülötte elhelyezkedő dolgokat, vagyis nem jön létre látási érzet, mégis képes beazonosítani a vak terület stimulálásának hatására a vizuális inger színét, irányultságát, vagy képes az általa nem látott tárgy felé nyújtani kezét. A vaklátásban szenvedő betegek ennek ellenére nem fogadják el azt a tényt, hogy valamit érzékelnek a fényintenzitás változásaiból.” - Wikipedia

Lawrence Weiskrantz kutatta komolyabban a jelenséget. A vizsgált alanyok közé pedig olyan emberek tartoztak, akik valamilyen esemény következtében vesztették el látásukat. Például agydaganat vagy baleset. Tehát nem születésüktől fogva voltak vakok.

"A kísérletvezető kérdésére, hogy az alanyok láttak-e valamit, határozott nem volt a válasz. Arra a kérdésre azonban, hogy merre láttak egy jelet mozogni, meglehetősen nagy pontossággal válaszoltak. Arra a megfigyelésre jutottak, hogy a fény erősségének növelésével a kísérleti személyek a vak látótérben is látni kezdtek. A kísérletből azt a következtetés vonták le, hogy agyunkban elválik a tudatos érzékelési folyamat és az érzékelt inger részletes feldolgozása, illetve az ezzel kapcsolatos cselekvés, válaszadás.” - Wikipedia

Azok akik Weiskrantz kutatásában részt vettek, egyáltalán nem tudták verbálisan körülírni azt amit “láttak”, ellentétben a halálközeli élményt átélt vakokkal, akik gyakran habozás nélkül pontos leírást tudtak adni a látottakról. Weiskrantz alanyai sokat hezitáltak olyan kérdéseken is, mint például, hogy jobb vagy baloldalon található-e a kérdéses jel, bár tény, hogy sok esetben eltalálták. Végül fontos kiemelni, hogy azok az emberek akik a “vaklátás” kísérletekben (azóta azért már több is volt) részt vettek, határozottan kijelentik, hogy az ég világon semmit sem láttak és bizonytalanság miatt gyakran megerősítésre vágynak, hogy valamit jól “láttak-e” vagy sem. Ezzel szemben a halálközeli élményt átélt alanyok sokkal határozottabbak.

Egyébként maga a vaklátás jelensége minden bizonnyal egy elképesztő dolog, de nem tud magyarázatot adni a halálközeli élményekre.

Bőr alapú látás

Az, hogy van egyfajta szem nélküli vizuális biztonsági rendszerünk, amely a bőr érzékenységén alapul első olvasásra elég abszurd gondolatnak tűnhet. De alapvetően a retinánk is csupán egy speciális bőrdarab, ami a látás funkcióját hivatott betölteni. Ennek függvényében már elképzelhető, hogy a bűrünk egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező csökevényes szerv.

Majd 100 évvel ezelőtt Jules Romains végzett egy erre irányuló kutatást. A kutatás alanyai nem voltak vakok, de szemüket úgy takarták le, hogy semmiképpen ne érhesse fény. A tesztek hasonlóak voltak a vaklátás vizsgálatához, de itt voltak olvasási feladatok is. A tesztalanyok meglepően jól reagáltak és számos olyan jó eredmény született, ami szimplán véletlenül nem történhetett volna meg. Romains viszont megállapította, hogy számos feltétel befolyásolja az azonosítást. Például más eredmények születtek egy sötét, és más egy kivilágított szobába annak ellenére, hogy az alanyok szeme be volt kötve. Illetve az eredmény annak mérten is különbözött, hogy mekkora bőrfelületük volt szabadon hagyva. Illetve az alanyok nem “látták" a betűket és a számokat ha azok el voltak takarva vagy egy ajtó mögött egy másik szobában voltak. Romains kutatásához hasonló vizsgálatok később is voltak, de azok eredményei szintén hasonlítottak Romainséhez.

Míg Romains alanyai nem voltak képesek formákat felismerni, ha az adott dolog fizikailag takarásban volt, addig a halálközeli élményt átélt emberek számára nem jelentettek akadályt a falak vagy a mennyezet. Ezen kívül Ring és Cooper nem talált bizonyítékot arra, hogy a szabadon maradt bűrfelület és a víziók minősége arányba lenne egymással halálközeli élményt átéltek esetekben. Volt akit takaró borított és mégis részletes képeket látott. Romains azt is kiemelte, hogy a vizsgálata során a “látás” egy viszonylag nehézkes jelenség volt, és csak lassacskán kezdtek el jönni a vaklátáshoz hasonló bizonytalan kijelentések és mint egy tanulási folyamat azok egyre biztosabbá és pontosabbá váltak. A halálközeli élményeknél ez a tanulási folyamat nem volt meg, így kijelenthetjük, hogy a kettő nem azonos egymással.

Valóban látják amit látnak?

Miután a "szem nélküli" látás különböző módjainak vizsgálatát kimerítettük, átevezünk egy kicsit másabb területre. Mindenek előtt érdemes feltenni a kérdést, hogy a vak emberek halálközeli élményei esetében egyáltalán jogosan használjuk-e a látás szót.

Ami biztos, hogy a kutatóknak nincs közvetlen hozzáférésük a halálközeli vagy testenkívüli élményekhez. Olyan mintha ezek kódolva lennének, amikhez csak az alanyok elmondásain keresztül tudnának hozzáférni. Tehát teljes mértékben az élményt átélt emberekre kell hagyatkozniuk. Az információ pedig így már egy emberen keresztül ment, aki azt már feldolgozta és akár öntudatlanul is átformálta és már ezt az új formát fogja továbbadni a kutatónak, aki próbálja azt dekódolni. Ennek során felmerülhet a kérdés, hogy valóban egy ugyanolyan jelenségről beszélhetünk-e amit fizikai látásnak hívunk. A kérdés már csak azért is fontos, mert az alanyok beszámolóiból sokszor az tűnt ki, hogy amit tapasztaltak, túllép az egyszerű látvány fogalmán. Voltak akik azt mondták, hogy tapasztalásuk sokkal inkább olyan volt, mintha tapintható lett volna mint sem vizuális, hiszen ők nem is képesek és nem is voltak soha képesek látni. Inkább úgy érezték, hogy a jelenség tudatában vannak. Egy Brad nevű férfi havat látott halálközeli élményében, de később így fogalmazott:

“Teljesen tisztában voltam azzal, hogy fizikailag ott van (a hó). Azt azonban nem mondanám, hogy ezt vizuálisan a szemeimmel láttam volna… Úgy értem születésem óta vak vagyok, fogalmam sincs, hogy ezek a képek vizuálisak voltak-e."

Vicki is jobban szerette a látás helyett a tudatosság szót használni. Egyre nehezebb körülhatárolni a tapasztalásokat és azt mondani, hogy csak látták azokat, hiszen az alanyok más érzékszervi benyomásokról is beszámoltak. Ring és Cooper feltették hát a kérdés maguknak. Miért van az, ha újra meghallgatják vagy visszaolvassák egy vak halálközeli élményének beszámolóját, az gyakran azt sugallja, hogy az élmény során olyan módon láttak, ami hasonlít a fizikai látásra.

A vakok egy adott nyelvi formán keresztül próbálják velünk közölni a tapasztalásaikat. Ez a forma a látás nyelve, ugyanis a hétköznapi nyelv a látók tapasztalásain alapul, ami meglehetősen hajlik a vizualitás irányába. A vakok ugyanebben a nyelvi közegben élnek, ezért rá vannak kényszerítve arra, hogy a látás nyelvén fejezzék ki magukat, függetlenül annak helyességétől vagy saját személyes tapasztalataiktól. Például ugyanúgy használják a “tévét nézek” vagy a “nézd meg, hogy…” kifejezéseket, pedig nyilván nem szó szerint értik ezeket.

Összefoglalva megállapítható, hogy bár az alanyok tapasztalatait ki lehet fejezni a látás nyelvén, de mindez mégis valami összetettebb felfogás lehet, ami úgy tűnik több mint egy szimpla fizikai látás. Ez nem zárja ki természetesen azt, hogy ennek részét képezheti egy vizuális ábrázolás is.

Vak víziók és a transzcendentális tudatosság

Attól függetlenül, hogy nem tudjuk egyértelműen kijelenteni, hogy a vakok látták ezeket a tapasztalásokat, még számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy létezhet egy kiterjesztett szuper érzékeny tudat, ami esetleg nem magyarázható a szokásos módon. Mivel a képi információk nem a retinán keresztül érkeznek az agyba így kérdés, hogy mi reprezentálja mindezt, ha nem a látás. Hiszen egyes alanyok képesek voltak a műtő olyan apró részleteinek a leírására mint, hogy a lámpa teteje poros volt.

Ami még nagyon érdekes, hogy egyéb nem hétköznapi tudatállapotban – úgy mint a meditáció – a testen kívüliség előidézhető. Mi sem lehet erre jobb példa, mint egy szemész tapasztalatainak a bemutatása:

“Ekkor tájt minden nap meditáltam… Az egyik ilyen mély meditatív állapot alatt volt egy nagyon mély és megdöbbentő élményem. Bár a szemem csukva volt hirtelen látni kezdtem mindent – az egész szobát és magamat is benne – és nem tudtam megmondani, hogy hol látom ezt. Úgy tűnt mintha mindent látnék mindenhonnan. Olyan volt mintha a szemem ott lenne a testem minden egyes sejtjében és minden részecskében magam körül. Egyszerre láttam egyenesen, felülről, alulról hátulról és így tovább… Úgy tűnt, hogy a megfigyelő nincs elkülönítve a látottaktól. Ez egyszerűen csak tudatosság volt.” - Liberman, 1995

Ezzel pedig azt hiszem egy hatalmasat ugrottunk az irányba, hogy jobban megértsük magát a halálközeli élményt is. Ez ugyanis a kulcsa ennek a típusú észlelésnek, amit inkább nevezhetünk már tudatosságnak, mint sem látásnak. Egy halálközeli élményt átélt nő így írta le tapasztalásait:

“Lebegtem egy hordágy fölött ami egy sürgősségi szobában volt a kórházban. Lepillantottam a hordágyra és tudtam, hogy a test ami be van takarva az enyém, de ez nem igazán érdekelt. A szoba sokkal érdekesebb volt mint a testem. És a perspektíva. Mindent láttam. És úgy értem tényleg mindent! Láttam a fényt a mennyezet tetején és a hordágy alját. Egy időben láttam a csempéket a plafonon és a padlón. 360 fokban gömbként láttam. És nem csak gömbként, hanem részletesen is. Láttam minden egyes hajszálát és minden egyes hajtüszőjét a nővérnek, aki a hordágy mellett állt. Pontosan tudtam azt, hogy hány szál haja van."

Ebből a beszámolóból is kiderül, hogy nem csupán a hétköznapi értelemben vett látásról beszélünk, hanem ami mögött egyfajta tudás is meghúzódik. Sőt úgy tűnik, hogy egy jellegzetes tudatállapotról lehet szó, amit transzcendentális tudatosságnak neveztek el. Az ilyen típusú tudatosságnál a szem nem lát semmit, inkább olyan mintha maga a tudat látna. Vagyis nem a szemem lát hanem én látok.

1968-ban Celena Green végzett egy fontos felmérést a testen kívüliségről. A vizsgálat alanyai ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tettek: “Az egész tudatommal láttam.” vagy "Nagy részletességgel láttam a szobát, még a porszemeket is.” Green szintúgy beszámolt multiszenzoros vagy szinesztetikus tapasztalatokról is.

Lényegében kijelenthetjük, hogy a hipotézis szerint a vak és nem vak halálközeli élményt átélt emberek mind ebbe a transzcendentális tudat állapotába léphetnek be, ami mintha egy hozzáférést biztosítana egy olyan tudáshoz, ami normál éber állapotban nem elérhető. Viszont ezt később kénytelenek lefordítani a "látás nyelvére”, ami bizonyos mértékű torzulást eredményezhet.

A transzcendetális tudat elmélete nem éppen új keletű dolog. Több filozófus gondolkodó foglalkozott már vele és különböző teóriák keletkeztek. Van amelyik szerint a tudat áll a világ középpontjában és mindent amit látunk és érzékelünk azt a tudatunk generálja. Tehát megkérdőjelezi, hogy a valóság az-e amit valóságnak mondunk. Van olyan elmélet, amely szerint a tudat egységes, vagyis csak egyetlen tudat létezik és ami szerint az önálló tudatunk és egónk érzékelése csak illúzió. Másik elmélet szerint pedig a tudat nem lokális, ami annyit jelent, hogy az elme nem az egyénben található és nem az idő határolja meg (például születés és halál), vagyis nincs kötve sem időhöz sem térhez. Eszerint a tudat az agytól függetlenül is képes működni, vagyis nem függ a fizikai szervezettől, ami a halál túlélésének lehetőségét nyitja meg.

Ezek természetesen ugyanúgy csak bizonyítatlan elméletek. Azt szerintem nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a halálközeli élményekre a magyarázatot nem a látás vagy a vakság kutatásában kell keresni, sokkal inkább a tudat vizsgálatában. A tudat pedig egy olyan rejtélyes fogalom amit még definiálni is nehéz, így nem csoda ha számos hozzá köthető különös jelenségre nem találunk tudományosan bizonyított magyarázatot. Bár a vizsgálat rendkívül alapos volt, de továbbra is sok kérdésünk marad a jelenséget illetően.

Akik visszatértek a halálból III.

Korábban már bemutattam egy esettanulmányt Pam Raynoldsról és egy másikat Reinée Passarowról de természetesen nem csak ezek a történetek azok amik a klinikai halál állapotában látott különös dolgok és összefüggések soráról árulkodnak. Ez a poszt néhány további történetet fog bemutatni. Nem volt könnyű válogatni az esetek között, hiszen nagyon sok érdekes sztori van ami közül csak nagyon keveset tudok bemutatni. A blognak ugyanis nem az a célja hogy ezeket az eseteket prezentálja, ezzel a néhány kivételes történettel csak szeretnék egy picit szélesebb skálát megmutatni a halálközeli élményekről.

Maria cipője

Rögtön egy nagyon ismert és népszerű történettel szeretnék kezdeni. Az eset 1977-ben történt de csak 1984-ben lett ismert amikor Kimberly Clark Sharp nyilvánosságra hozta.

Kimberly szociális munkásként dolgozott a Seattle-i kórházban amikor 1977 áprilisában egy migráns munkavállalót – akit mindenki csak Marianak szólított – szívroham után vettek fel a kórházba. Három nappal később Marianak újabb szívrohama lett, amire orvosai gyorsan tudtak reagálni így újra tudták éleszteni. Egy nappal az eset után Kimberly járt Marianál, hogy ellenőrizze állapotát, ekkor Maria egy testen kívüli élményről számolt be neki. Elmondása alapján tanúja volt saját újraélesztésének. Látta ahogy az orvosok és nővérek ijedten iparkodnak körülötte. Minden annyira valóságosnak tűnt, mondhatni valóságosabbnak attól mint amit addig valóságnak hitt. Csak lebegett és döbbenten figyelte az eseményeket. Az egész jelenetet felülnézetből követte figyelemmel és látta ahogy a gépek amelyek rá voltak kötve nem mutattak életjeleket. Hangosan zúgtak és sípoltak, közben a körülötte levő orvosok kiabáltak, de ő ennek ellenére is boldogságot és békességet érzett. Ezt követően átlebegett a plafonon majd a tetőn míg végül a kórház falain kívülre került. A nő pontosan le tudta írni a mentőbejárat környékét, amit Kimberly különösen érdekesnek talált mivel a fák lombkoronáitól Maria nem láthatta ezt a helyet részleteiben a szobája ablakából. Ezt követően a nő elmesélte, hogy a kórház túlsó oldalán levő 3. emeleti ablakpárkányhoz lebegett. Ott egy sötétkék bal lábas férfi tenisz cipőt látott amiről meglehetősen részletesen tudott beszámolni. A kislábujjánál egy kopott foltot látott rajta, a cipőfűzőjének egyik fele pedig a cipő sarka alatt volt. Kimberly is átélt már korábban halálközeli élményt ezért felkeltette érdeklődését Maria története. Maria pedig kíváncsi volt arra, hogy amit látott tényleg valóság volt-e, ezért megkérte Kimberly-t, hogy nézze meg azt a bizonyos ablakpárkányt.

Kimberly előszőr a kórházon kívül nézett körül, de lentről semmit nem látott, ezért elkezdett szóbáról szobára járni, hogy megkeresse a bizonyítékul szolgáló cipőt. Sikerrel járt. Valóban megtalálta a tenisz cipőt az egyik ablakpárkányon, de mindvégig ragaszkodott ahhoz az állításához, hogy Maria a saját szobája ablakából semmiképpen sem láthatta a cipő részleteit.

A filozófus Dr. Gary Habermas nem csak ellenőrzött néhány részletett az üggyel kapcsolatban, hanem kinyomozta, hogy Maria épp csak megkérkezett Seattlebe és az egész város ismeretlen volt számára és korábban soha nem járt a kórkázban.

Mennyek és poklok

Írtam már korábban arról, hogy mik azok az alap elemek amelyekről szinte minden halálközeli élményt átélt ember beszámol. Most azonban egy ezektől kicsit eltérő esetet szeretnék bemutatni.

Az amerikai művész és egyetemi professzor Howard Storm épp úton volt Párizsba amikor hirtelen nagyon erőteljes fájdalmat kezdett érezni. Azonnal hívta a mentőket akik a legközelebbi kórházba szállították. A férfi csak egy rövid ideig volt a klinikai halál állapotában, de ez alatt az idő alatt különös élményben volt része.

Storm ateista lévén úgy gondolta, hogy a halál a nagy semmivel egyelő. Legnagyobb meglepetésére azonban egyik pillanatról a másikra a testén kívül találta magát és fentről nézett le a kórházi szobájára. Ezt követően elindult a fény felé de úgy érezte, hogy valami erőszakkal húzta lefelé egy borzalmas sötétségbe ahol szörnyű gonosz entitások kínozták. Később mégis sikerült átkerülnie a “mennyországba” ahol elmondása szerint angyalokkal és a Teremtővel találkozott, akivel komolyan elbeszélgetett addigi életéről. Storm újraélesztését követően megváltozott, hivatást váltott és lelkész lett.

Hogy teljes mértékben őszinte legyek ez a történet nem tartozik a kedvenceim közé, mindenesetre szerettem volna egy ilyen kirívó esetet is bemutatni. Túlságosan sok vallási motívum jelenik meg benne, amire egyébként nagyon sokan a katolikus vallásuk alátámasztásaként tekintenek. Ebben látják a pokol és a mennyország bizonyítékát. De azt mindenképpen fontosnak tartom kiemelten is hangsúlyozni, hogy a halálközeli élményekben összességében véve csak 1-2 százalékban fordulnak elő ilyen negatív vagy konkrét vallásra utaló motívumok. Mivel ez az arány nagyon kicsi azért elég sok kérdést vet fel bennem a jelenség. Ha egy percre hagyom magam átadni a gondolatnak, hogy valóban létezik pokol és menny, akkor elsőként a statisztikából arra tudok következtetni, hogy az emberek nagyon kicsi hányada kerülhet pokolra. A második kérdésem pedig az, hogy szerencsétlen Howard Storm milyen bűnöket követhetett el korábban ami miatt a pokolra szánták volna? Mi, vagy mik voltak azok a tettek amik miatt ebbe a szűk csoportba került?

De nem csak olyan emberek vannak akik a halálközeli élményük után megtértek, hanem vannak olyan esetek amelyeknél pont az ellenkezője következett be, azaz az alanyok eltávolodtak korábbi vallásuktól és ők vannak többségben. Sokan egyébként összekeverik vagy nem jól látják ezeket a személyiség változásokat. Ezek az emberek ugyanis azt mondják, hogy felfogásuk sokkal spirituálisabb és nem pedig vallásosabb lett. Dr. P.M.H. Atwater beszélt egy hasonló esetről 2013-ban Jim Harold Paranormal Podcastjében. Atwater végezte a legtudományosabb munkát a halálközeli élmények utóhatásainak katalogizálásában és idővel arra a következtetésre jutott, hogy a halálközeli élményt átélt emberek 75 százaléka kezd lázadni a keresztény vallás ellen és kezdi el a panteizmust támogatni.

Panteizmus: Olyan filozófiai irányzat, ami Istent a természettel azonosítja.

Jim Harold podcastjében Atwater a következő esetről számolt be:

Mondok egy példát egy nőről aki Arkansasban vagy Missouriban él. Egy lelkész felesége és számos gyerek anyja. Volt egy halálközeli élménye. Amikor beszéltem vele bizalmasan elmondta, hogy nem tud már többé templomba menni. Nem tud többé az egyházközösség tagja és hallgatósága lenni ott ahol a férje a szentbeszédet tartja. Megkérdeztem tőle, hogy “Miért?” és azt mondta, hogy “Azért mert hazudik. Tudom, hogy hazudik. Nem tudok odaülni és hallgatni amit az embereknek mond. Csak kifogásokat keresek azért, hogy vasárnap reggelenként otthon maradhassak.”

Az eltűnt fogsor

A következő történetet szintén egy nővér hozota nyilvánosságra, ami még a gyakorlati ideje alatt történt vele. A nő így emlékezik az esetre:

Egy éjszakai műszak alatt egy 44 éves cyanotikus kómás férfit hozott be a mentő a kardiológiai intenzív osztályra. Nagyjából egy órával azelőtt találták meg egy réten az arra járók. A felvétele után mesterséges lélegeztetést kapott intubálás nélkül amíg a szív masszázst és a defibrillálást végeztük. Amikor intubálni akartuk a beteget kiderült hogy műfogsor volt a szájában. Kivettem a felső műfogsorát és az altatókocsira tettem. Közben folytattuk az újraélesztést. Nagyjából másfél órával később a betegnek már megfelelő szívritmusa és vérnyomása volt, de még mindig intubálva és lélegeztetve volt és még mindig kómában volt. Átvitték az intenzív osztályra, ahol folytatták a mesterséges lélegeztetést. Csak egy héttel később találkoztam újra a beteggel, aki ekkor már visszakerült a kardiológiára osztályra. Én lettem beosztva a kezelésére. Abban a pillanatban amikor meglátott ezt mondta: “Oh, ez a nővér tudja, hogy hol van a fogsorom.” Nagyon meglepődtem. Aztán elmagyarázta: “Igen, maga volt ott amikor behoztak a kórházba és maga vette ki a fogsorom a számból és letette arra a kocsira, amin minfenféle palackok voltak és alul kihúzható fiókjai vannak.” Teljesen meglepett voltam mert emlékeztem hogy ez történt amíg a férfi mély kómában volt és amíg folyt az újraélesztése. Amikor tovább kérdezgettem úgy tűnt a férfi látta magát az ágyon feküdni és felülről látta ahogy a nővérek és az orvosok elfoglaltak az újraélesztésével. Képes volt pontosan és részletesen leírni azt a kicsi termet ahol újraélesztették és ugyanígy a jelenlevők kinézetét is, mint például az enyémet. Miközben megfigyelte ezt a helyzetet nagyon félt, hogy abba kell hagynunk az újraélesztést és ő meg fog halni. Igaz, hogy amikor felvettük nagyon negatívak voltunk a beteg kilátásait illetően a rossz állapota miatt. A beteg elmondta nekem hogy kétségbeesetten és sikertelenül próbálta a tudtunkra adni, hogy még mindig él és folytatnunk kell az újraélesztést. Nagyon mélyen lenyűgözte amit tapasztalt és azt mondta, hogy soha többé nem fog már félni a haláltól. A férfi 4 héttel később egészségesen hagyta el a kórházat.

Minden jó ha a vége jó. Ezzel zárnám is a halálközeli élményekkel kapcsolatos esetek bemutatását. Akit esetleg további történetek érdekelnének az alábbi oldalon talál még néhány rövid példát köztük számos magyar esettel.

Akik visszatértek a halálból II.

Reinée Passarow

Korábban már olvashattál a blogon egy konkrét halálközeli élményről. Ebben a bejegyzésben is egy hasonló történettel ismerkedünk meg azzal a különbséggel, hogy a mostani alanyunk sokkal részletesebben tudott beszámolni a klinikai halál állapotában tapasztaltakról. A sztori 1966 májusából származik amikor Reinée Pasarow még csak 16 éves volt és egy komoly étel allergiás reakció következtében került halálközeli helyzetbe. Története azonban csak évekkel később 1989-ben lett ismert.

A posztban nem fogok semmilyen érveket és ellenérveket felhozni, nem fogok vizsgálni különböző szempontokat és nem fogok összefüggéseket sem keresni. Az itt leírtak csak Reinée saját állításait tartalmazzák, és a történetet csupán úgy írom le, ahogy azt ő saját maga látta és elmondta.

Reinée testét már 2 napja csalánkiütések borították amikor állapota egy vacsora után hirtelen romlani kezdett. A kiütések egyre csúnyábbak és nagyobbak lettek míg végül a lány már levegőt is alig kapott. Édesanyja és egy régi általános iskolai barátja próbált segíteni rajta. Betették a lányt az autóba, hogy mielőbb kórházba vigyék, de ekkor már látták, hogy Reinée nem fogja kibírni a kórházig tartó 12 perces utat így hívták a mentőket. Sajnos a legközelebbi állomáson nem volt szabad mentőautó ezért 2 tűzoltó autót küldtek ki a helyszínre. Ekkor Reinée már öntudatlan állapotba került és anyja a házuk előtti járdára fektette.

“Már csak arról vettem tudomást, hogy a tűzoltók nagyon hangos szirénával megérkeztek. Hallottam, ahogy a legjobb barátom azt mondogatja: Reinée ne halj meg, ne halj meg Reinée. Bár hallottam amit mond de mégis olyan volt mintha egy idegen nyelven beszélt volna. Rájöttem, hogy az életem veszélyben van.” - Reinée Pasarrow

A tűzoltók keményen küzdöttek a lány életéért, de a harc egyre kilátástalanabbnak tűnt. Reinée légzése leállt. Erről a pillanatról azt mondta, hogy nagyon megkönnyebbült mert már nem érezte az életben maradásért való küzdélmének terhét. A teljes öntudatlanság állapotába került, ami egyben békés is volt számára. Azonban egyik pillanatról a másikra néhány láb magasan a teste fölött találta magát egy fény vagy energiagömb formájában. Kíváncsian nézni kezdte ahogy a tűzoltók szájon át lélegeztették és próbálták újraéleszteni. Az édesanyja az elszürkült arcát pofozgatta a legidősebb tűzoltó pedig - aki, az újraélesztést végezte - könyörögve mondogatta, hogy “ne hagyj itt!” miközben a saját tizenéves lánya jutott eszébe. Reinée ezután hirtelen azon kapta magát, hogy a jelenetet már egy kicsit magasabbról, nagyjából a telefonvezetékek magasságából figyeli. Látta ahogy a szomszéd kisfiú kijött a házukból. Az arca szomorú volt, és arra gondolt, hogy Reinée lehet meghalt. Reinée próbált kiáltani az anyjának, hogy küldje vissza a fiút a házba mielőtt meglátná, hogy mi történik náluk, de ekkor tudatosult benne, hogy nem tud kapcsolatba lépni az emberekkel. Senki nem hallotta őt.

Az egyik tűzoltó közben nagyot sóhajtott, Reinée-nek ekkor már 3 perce nem volt pulzusa.

“Éreztem azt a bűntudatot amit az a szegény tűzoltó érzett amiért kudarcot vallott az életem megmentésében. Főleg azért érintette meg annyira az esetem mert hasonlítottam a lányára. Az anyám kábult volt, elvesztette uralmát a helyzet felett és kezdte lebénítani a bánat … Szerettem volna kikiabálni mindenkinek, az anyámnak a barátaimnak és a tűzoltóknak, hogy minden rendben van és jól vagyok. Telepatikusan tudatában voltam mindennek amit a többiek éreztek és gondoltak, a fájdalmuk egyben teher volt a számomra is.” – Reinée Passarow

Reinée tisztában volt azzal, hogy az őt körülvevő összes ember mit gondol és mit érez. Ez hirtelen olyan sok információ volt a számára, amitől összezavarodott. Ugyanakkor gyönyörködni kezdett abban a határtalan szabadságban amit érzett. Úgy érezte magát mint akit felszabadítottak a fizikai világ korlátjai alól. Zenét hallott maga körül és tiszta, önzetlen szeretetet érzett. Tudta hogy nem tud szeretteinek segíteni ezért elkezdett emelkedni. Úgy érezte magát, mintha egy kis kamera lenne egy űrhajón amit épp most lőnek ki. Előszőr csak kicsiben látta a helyszínt, majd az egész utcát majd a várost míg végül már olyan magasra emelkedett, hogy az egész Földet egyben látta. Gyönyörű látványként emlékszik vissza rá. Majd a Föld is elkezdett egyre kisebb és kisebb lenni ahogy távolodott tőle, míg végül már csak egy pont volt. Közben éneket hallott és úgy érezte mintha az a földi élet éneke lenne amiben minden élőlény részt vesz ami csak a földön él. Lenyűgözte ez a hang ezért ő is csatlakozott az énekhez. Közben arra gondolt, hogy az emberek milyen egyedülálló hatással vannak a világra, még akkor is ha nem csinálnak semmit. Pusztán a létünk befolyásolja a bolygót, és ez a befolyásolás lehet pozitív és negatív attól függően, hogy ők milyenek.

“Rájöttem, hogy van egy fény ami valahova máshova hív engem és ekkor beléptem arra a helyre amit az emberek csak alagútként emlegetnek. Én is így fogom hívni, habár nem egészen úgy láttam mint egy alagutat. Ez egy átmeneti hely ahol más lényekről is tudomást szereztem, akik ezen keresztül mentek az otthonukba … Ahogy haladtam ezen a helyen rájöttem, hogy nem úgy mozgok mint ahogy a fizikai világban. Amikor fizikailag haladunk valahova van egy szándékunk vagy célunk és lépésről lépésre haladunk a cél felé. De ami engem ezen a helyen mozgatott az a szeretet volt.” - Reinée Passarow

Reinée szerint a szeretet volt az ami a kapcsolatot fenntartotta. Az alagút végénél észrevette, hogy a korábban már meghalt kedvenc bácsikája is vele van. Könnyedén felismerték egymást annak ellenére, hogy nem fizikai formájukban látták egymást. Egy rövid ideig együtt utaztak egy helyre amit Reinée egy hatalmas fénytengerként írt le és ami nagyon erős mágnesként vonzotta magához. Mikor már közel volt a fényhez (de megjegyezte, hogy ez nem olyan volt mint ahogy az a fizikai világban értendő) még nagyobb szeretetet és révületet érzett. Imádta a fényt és imádta ahogy húzza haza fele. Egyenesen a fény közepe felé haladt.

“Végül elnyelt a fény forrása de nem úgy mint egy buborékot a pezsgőfürdő, hanem eggyé váltam vele.” – Reinée Passarow

“Többé már nem egy egyén vagy egy személy voltam hanem egyszerűen ennek a fénynek a része … Nekem úgy tűnt, hogy ez a létezés csúcsa.” - Reinée Passarow

Reinée számára úgy tűnt, mintha egy időtlen térbe került volna. Mindezt követően újra egy “egyénné” vált ki és elhívták máshova, hogy beszámoljon tetteiről. Itt találkozott egy “fény lénnyel” aki megmutatta neki múltjának különböző eseményeit. Minden amit már korábban átélt, ismert és tudott ott volt egy pillanatban. Azok a cselekedetei amelyekkel önzetlenül és szeretettel segített másokat állítása szerint visszavonhatatlanul beleíródtak az Akasha krónikába.

Az Akasha krónika főleg az ezotériában ismert fogalom. Egy elképzelés miszerint létezik egy könyvtár valahol a "spirituális térben", amiben a világ történelmének minden mozzanata, eseménye a legapróbb részletekig le van írva. Egy hatalmas térként beszélnek róla, ahol vissza lehet keresni minden eseményt ami a világban valaha történt. Beleérve a földi életet is évmilliókkal az ember megjelenése előtt, vagy a csillagködöket még a Föld kialakulása előtti időkből. Az Akasha krónikára több vallási szent szöveg is utal, így a Biblia is. Dolores Cannon és Dr. Michael Newton is komolyabb kutatásba kezdett ezzel kapcsolatban, mert voltak alanyaik, akik hipnózisban viszonylag részletesen tudtak beszámolni a helyről.

A "fénylény" elmondta, hogy a kicsi de jó cselekedeteknek messze menőkig fontosabb szerepük van azoktól a tettektől amiknek a földi élet során nagyobb jelentőséget adunk. A lény elmesélte Reinének a legpozitívabb dolgot amit valaha tett életében. Ez egy nyári táborban történt ahol különös figyelmet szentelt egy fiúnak aki nem volt épp kellően szerethető figura. Mindezt azért, hogy a fiú tudtára adja, hogy igenis őt is lehet szeretni. A "fénylény" szerint ez a kedvesség fontosabb volt attól mintha ő lett volna az Egyesült államok elnöke vagy Anglia királynője.

Élete áttekintését követően Reinée azon kezdett el gondolkodni, hogy mi lesz az emberi faj sorsa. Ezzel a gondolattal már látta is az emberiség fejlődését, történelmét és annak várható jövőjét. Érezte a neandervölgyiek állatias és önközpontú létsíkját, a Rómaiak szemet hunyó politikját akik azt hitték, hogy mindenhatóak, és érezte a reményt a reneszánsz tudományos forradalma iránt. Látta, hogy az emberiség most egy hatalmas választás és lépés előtt áll ami nagyobb annál mint ami a fejlődés és az evolúció során valaha is történt velünk. De erről szándékosan nem írnék most többet.

Ezután Reinée hirtelen a fény másik oldalánál találta magát és látta, hogy ez a hely tele van olyan emberekkel akiket ismert és szeretett. Ők azért voltak ott, hogy köszöntsék hazatérése alkalmából. Emlékszik, hogy valaki intett neki habár akkor nem tudta, hogy ki az. Szinte ugyanabban a pillanatban tudatosult számára, hogy a feladatait még nem fejezte be és van valami amit magának az emberi fajnak is el kell érnie a létezés fizikai síkján. Úgy érezte, hogy a fény azt mondja neki, hogy “Ez nem a te időd”. Ezután belekerült egy alagútba, ami mintha egy fény, hang és a szeretet alkotta szivárvány lett volna. Olyan volt ez az egész mint egy katapultálás vissza a Földre amit a fény kijelentése indított volna el.

Egy rettenetesen erős csattanással hirtelen újra ugyanabban a jelenetben találta magát amit nemrég otthagyott. A tűzoltó autók és most már egy mentő autó is ott volt. Néhányan felemelték a testét és hordágyon a mentőautóhoz vitték. Újra néhány láb magasságban lebegett a teste fölött, és nagyon szomorú volt amiért vissza kellett jönnie. Úgy érezte magát mint akit kiűztek a paradicsomból. A fizikai világ zavaró és idegen volt számára. Az idő és a tér érzékelése szinte elfojtotta a lényét mintha még sohasem élt volna fizikai testben. Úgy érezte, hogy a lelke be lesz börtönözve és le lesz fokozva ahhoz képest amilyen valójában.

Amíg a mentősök ellenőrizték a még mindig nem tapintható pulzust Reinée megpróbált újra egyesülni azzal a testtel ami egykor az övé volt de ami most úgy nézett ki mint egy idegen anyag. Ehhez óriási erőfeszítésre volt szüksége. Lebegett a teste fölött a mentőautóban majd hirtelen újraegyesült vele. Érezte a vér hullámzását az ereiben. A mentős intett a sofőrnek, hogy van pulzus. Azonban a fizikai fájdalom túl sok volt Reinée számára, hogy maradjon. Újra külön vált testétől és immár egyszerre lebegett a mentőn belül és kívül.

“Aggódtam az anyámért mert egyedül volt és elvesztette a 16 éves lányát.” - Reinée Passarow

Az édesanyja tudta, hogy a lánya a klinikai halál állapotában van, mert az egyik mentős a sofőrnek csak annyit mondott, hogy DOA (dead on arrival), ő pedig tudta, hogy ez mit jelent.

“A sofőr kikapcsolta a szirénát és lelassított az autóval. Előtte nagyon felelőtlen módon vezetett.” - Reinée Passarow

Az édesanyja fájdalma az ő fájdalma is volt egyben és érezte a dühét ami a mentősök érzéketlenségére irányult. Reinée követte a mentőt egészen a kórházig. Továbbra is kívülről nézte a jelenetet, és testét üresnek látta. Kivették a mentőből és a hordágyat egyenesen a sürgősségire gurították. Az anyja is kísérte a lányt. Reinée nézte ahogy az orvos elkezdett foglalkozni vele, de nem különösebben érdekelte Reiné mert aznap hoztak be egy – a hegyekben történt – motorbaleset sérültjeit is. Egy nagyon hosszú napon volt túl és nem érdekelte az aki a kórházba érkezésekor már 10 perce a klinikai halál állapotában volt. Reinée közben inkább a szeretteivel foglalkozott.

“Aztán elhagytam a sürgősségi szobát és az anyám és néhány barátom felett lebegtem, akik követték az anyámat egy másik szobába. Újra megpróbáltam kommunikálni velük. Próbáltam tudatni velük, hogy ez egy nagyon örömteli pillanat.” - Reinée Passarow

Reinée halottnak érezte magát, azt hitte, hogy a két világ között fog rekedni. A "spirituális világ" még nem a fizikai világ pedig már nem hajlandó befogadni. Ijesztő volt a gondolat számára, hogy senkivel sem tud kapcsolatba lépni.

Végül Reinée-t az orvos halottá nyilvánította, testét pedig épp a hullaházba akarta leküldetni amikor beviharzott a szobába Reinée régi orvosa egy szmokingban egy táskával a kezében. Egy vidéki orvos volt aki egyébként meglehetősen mogorva de már régóta a család barátja. Ránézett a nővérre aki telefonon épp a hullaházat hívta. Erőteljes hangon megkédezte, hogy mi történik és hogy hol a beteg. Közölték vele, hogy a lány már halott. Ekkor az orvos ráüvöltött a sarokban álló másik nővérre: “Adrenalin injekciókat kérek. Azonnal jöjjön ide asszisztálni.” Elkezdte a szívmasszázst és a deffibrilállást. Reinée megrémült ennek látványától. Túl brutálisnak tartotta. Az orvosa 6 nagy adrenalin injekciót adott be neki amit korábban a másik orvos és a nővérek túl veszélyesnek ítéltek meg. Az orvosa addig folytatta a szívmasszázst míg végül Reinée pulzusa visszatért.

Reinée annak köszönheti életét, hogy orvosa az utolsó erőfeszítésig igyekezett újraéleszteni a lányt, aki végül visszatért a testébe. Amikor Reinée magához tért nem tudta megérteni és elfogadni hogy visszatért a fizikai világba ami annyira borzalmas a fényhez és a szeretethez képest amit tapasztalt. Csak sírt, és azonnal az öngyilkossággal próbálkozott.

Másnap az orvosa káromkodva rontott be a szobájába és azt kérdezte tőle: "Mégis mi a fenét csináltál magaddal?” Reinée könnyek között mondta el neki, hogy nem volt joga ahhoz, hogy visszahozza őt. Az orvosa megdöbbenve hátralépett és hosszasan csak nézte Reinéet. Végül azt felelte neki: “Nem voltál halott, mivel most sem vagy halott.” Reinée tovább sírt és elmondta neki, hogy miket tapasztalt a klinikai halál állapotában. De ettől az orvosa csak a lány mentális egészségéért kezdett el aggódni és kijelölt neki egy pszichiátert, hogy beszéljen vele.

Amikor a pszichiáter eljött meglátogatni Reinéet, leült és azt mondta, hogy addig nem hajlandó elmenni amíg meg nem győzi őt arról, hogy nem bolond. Reinée elmesélte neki, hogy miket látott és tapasztalt. A pszichiáter alaposan és részletesen kikérdezett őt arról, amit a sürgősségin látott. Ezután megvizsgált minden lehetséges részletet, hogy igazak-e. Két vagy három órával később tért vissza a lány szobájába aki fal fehérnek látta az arcát. Ránézett Reinére és elmondta, hogy minden igaz volt amit mondott. Amit elmesélt a sürgősségin történtekről valóban megtörténtek. Valóban két nővér volt mellette, és a kinézetük megegyezett azzal, ahogy Reinée leírta neki. Az első fiatalabb orvos valóban aznap motorbalesetesekkel foglalkozott és valóban nem akart adrenalin injekciót közvetlenül a lány szívébe beadni.

Reinée nagyjából 15 percig volt pulzus nélkül, emiatt néhány minimális agykárosodást szenvedett amelynek hatását sikerült lekűzdenie habár a reflexei a mai napig tükrözik a károsodást. Az eset után közgazdaságtudományi diplomát szerzett és sikeres üzletasszony lett. Emellett – sok más halálközeli élményt átélt társához hasonlóan – nagy szerepeket vállal humanitárius tevékenységekben.

Támogassuk a magyar DMT kutatást

Korábban már olvashattál a blogon a DMT-ről és annak hatásáról. Nemrégiben indult egy kezdeményezés Magyarországon, amely ennek a molekulának a vizsgálatát tűzte ki célul.

A Debreceni Egyetem docense és egyben a debreceni Kenézy Kórház Felnőtt Pszichiátriai Osztályának vezető főorvosa prof. dr. Frecska Ede és csapata azon dolgoznak, hogy minél több információt szerezzenek a fent említett molekuláról. Úgy vélik, hogy a DMT-t használni lehetne a modern orvostudományban. Hipotézisük szerint ugyanis a DMT-nek nagy szerepe van a klinikai halál állapotában. A szívleállástól számítva 5 perc áll rendelkezésre, hogy a beteget valaki újraélessze. Ha a DMT segítene meghosszabbítani ezt az időszakot, akkor azzal lényegesen több ember élete válna megmenthetővé. A tét tehát nem kevés.

Ehhez a kutatáshoz gyűjtenek most hozzájárulásokat és támogatásokat. Ha úgy érzed, hogy a kutatás hozzájárul a tudomány fejlődéséhez – ráadásul ez a kutatás a hazánkban zajlik – valamint az eredmény számodra is megér néhány Forintot a következő oldalon tudod támogatni: https://walacea.com/campaigns/dmt

Az alábbi videó szépen demonstrálja a kutatást és annak célját.

Fény az alagút végén

Egy korábbi bejegyzésemben bemutattam Pam Raynolds halál közeli élményét. Míg az ő esetében a külső körülmények nem túl hétköznapiak voltak, addig a szívleállásakor tapasztalt vízió teljes mértékben megegyezett a halál közeli élményt átélt emberek sokaságának beszámolójával.

Nagyon érdekes dolog, hogy a halál közeli élmények ilyen nagy mértékben hasonlítanak egymáshoz. Összegyűjtöttem néhány alap elemet amelyek szinte mindegyik tapasztalásban megjelennek. Ezek a következők:

  1. Testen kívüli élmény: A legtöbb esetben az alany úgy érzi mintha kilépett volna a testéből. Saját magára és az őt körülvevő emberekre, valamint a környezetre felülnézetből tekint le. Mintha 1-2 méterrel a saját teste fölött lebegne.

  2. Alagút élmény: Az alanyok úgy érzik mintha egy viszonylag sötét alagúton mennének végig, amelynek a végén erős vakító fényt látnak. Sokszor mondják, hogy olyan érzésük van, mintha a fény vonzaná őket.

  3. Érzelmek: Boldogság, nyugalom, és határtalan szeretet. Ezek a leggyakrabban tapasztalt érzelmek a halálközeli élményekben.

  4. Korábban elhunyt rokonokkal való találkozás: Az alanyok beszámolóik szerint korábban elhunyt rokonokkal találkoznak a fényben vagy annak kapujában. Fontos, hogy ezek a "személyek" minden esetben már meghalt ismerősök és soha nem a még élők. A beszámolók szerint ezek a lelkek köszönteni és segíteni jöttek az alanyt.

  5. Lepereg életük filmje: Mintha mindent egyszerre újra átélnének az életükből.

  6. Maradni akarás: A legtöbben nem akarnak visszatérni ebből az állapotból a megszokott életükhöz. Jól érzik magukat ott ahol épp vannak.

  7. Saját testükben újra magukhoz térnek: Az alanyok azt érzik, hogy valami erőteljes húzó erő visszavezeti őket a testükhöz.

  8. Szavakba nem önthető: A halál közeli élményt átélt emberek utólag nehezen tudnak beszélni az élményükről. Sok esetben mondják hogy olyan dolgokat tapasztaltak meg amiket itt a Földön még soha, ezért nem tudják megfelelő szavakba önteni amit láttak.

Tehát így lehetne általánosan leírni egy halálközeli élményt. A fent említett pontoktól tovább azonban még nem jutottak el azok az emberek akiknek ilyenben részük volt. Így továbbra is ott a kérdés, hogy milyen jelenség lehet mindez illetve mi váltja ki. Erre számos elmélet és számos találgatás létezik már, viszont ez a poszt most nem ezekről fog szólni.

Módosult tudatállapotban számos ember tapasztalt már a halálközeli élményekhez hasonló jelenséget úgy, hogy nem volt életveszélyben. Bizonyos hallucinogének – akárcsak a DMT – előidézhetnek a halálközeli élményhez hasonló víziókat. Ezek azonban nem egyeznek meg teljes mértékben a halálközeli élményekkel, sőt egymáshoz sem hasonlítanak annyira mint a halálközeli élmények. Viszont a fenti listából változó számban de szinte mindegyik alkalommal megjelennek elemek. Korábban már olvashattál a blogon a DMT hatásáról és mivel az akkori bejegyzés kapcsolódik a mostani témához nyugodtan felelevenítheted, hogy jobban megértsd mire is gondolok.

Van azonban egy módosult tudatállapot, ami hasonló víziókat idéz elő. Ez pedig a hipnózis, amiről már szintén sokat írtam korábban. Illetve saját tapasztalataimat is elolvashattad és meghallgathattad ezzel kapcsolatban.

A hipnózisban látott víziók már sokkal jobban hasonlítanak a halálközeli élményekre a DMT okozta látomásokhoz képest. Azt is mondhatnám, hogy meglepő módon hasonlítanak, ám mégis van egy komoly és meghatározó különbség a két jelenség között. Hipnózisban a 7. és 8. pont nem teljesül, helyette az alanyok tovább haladnak a “fényben” és részletesen elmondják, hogy mit látnak és mi történik velük.

Korábban már szintén olvashattál tőlem Dr. Michael Newtonról és az ő módszeréről. Egy "előző életbeli” halálemléken keresztül – ami vagy valós vagy nem de jelen esetben ez most nem számít – vezeti el az alanyát abba a mély hipnotikus állapotban amikor képes beszámolni arról, hogy mi történt vele a halálát követően. Ez az LBL (Life between lives) hipnózis. Dr. Michael Newton 35 év alatt több mint 7000 embert hipnotizált a módszerével, és ez idő alatt az alanyai mind ugyanarról a jelenségről számoltak be. Beleértve az alagutat a fénnyel a végén valamint a korábban elhunyt rokonokkal való találkozást is. A megdöbbentő azonban az, hogy ennek a sok embernek az állítása a közismert alagút elemek átlépése után is megegyezett egymással.

De én szeretnék továbbra is az "alagút jelenségnél" maradni. Dr. Michael Newton egy egész fejezetet szentelt könyvében ennek.

“Vizsgált alanyaim azt mondják, hogy a lelkek utazása valójában sokkal egyszerűbb: a Földet elhagyva az alagúthatás viszi át őket a szellemvilágba. Bár a lelkek igen gyorsan elhagyják a testet, nekem úgy tűnik, hogy a szellemvilágba való átmenet egy pontosan kimért, szabályozott folyamat. Később, a Földre való visszatérés idején, utunk már sokkal gyorsabb lehet. … Alanyaim többféleképpen számoltak be az alagút Földhöz viszonyított helyzetéről. Néhány frissen meghalt ember úgy látja, hogy az a testükhöz közel nyílik meg számukra, míg mások azt állítják, hogy magasan a Föld fölé emelkednek, mielőtt elérnék az alagutat. De bármelyik esetet is vesszük, a Föld elhagyása és az alagútba történő bejutás között eltelő idő elhanyagolható. “ - részlet Dr. Michael Newton Lelkünk útja I. című könyvéből

Érdekes módon azt vettem észre, hogy hipnózisban az emberek részletesebben le tudják írni az "alagút élményt” mint azok akik halálközeli élményt éltek át. Nézzünk most meg néhány példát erre. A következő párbeszédek hipnózis közben zajlottak Dr. Newton és az alanyok között:

Dr. N.: Ön most éppen elhagyja a testét. Látja magát, ahogy egyre távolabb kerül halála helyétől, egyre távolabb a Föld síkjától. Mondja el, mit tapasztal!
A.: Először... nagyon világos volt... közel a Földhöz... most egy kicsit sötétebb van, mert bejutottam az alagútba.
Dr. N.:írja le nekem ezt az alagutat!
A.: Ez egy... öblös, sötét szellőzőcső... egy kis fénykör látszik a túlsó végén.
Dr. N.: Oké. Mi történik ezután?
A.: Valami meglódít... gyengéd húzást érzek. .. azt hiszem, át kéne mennem ezen az alagúton... és aztán meg is teszem. Most már szürkeség vesz körül, mert a fényes kör egyre növekszik előttem. Olyan, mintha... (kliensem itt megáll).
Dr. N.: Folytassa!
A.: Felszólítanak, hogy haladjak tovább...
Dr. N.: Figyelje, ahogy az alagút végén a fénykör kitágul, és mondja tovább. hogy mi történik önnel!
A.: A fénykör nagyon széles lesz, és... egyszer csak kint vagyok az alagútból. Felhős fényességet látok...fényes ködöt. Átmegyek rajta.
Dr. N.: Ahogy kijött az alagútból, mit észlel, azon kívül, hogy nem lát elég tisztán?
A.: (az alany szinte suttogva szólal meg): Olyan csöndes minden..., olyan hihetetlenül csöndes..., a lelkek lakóhelyén vagyok...
Dr. N.: Éri önt mint lelket, bármilyen más benyomás is?
A.: Gondolat! Érzem a gondolat erejét magam körül!...
Dr. N.: Lazuljon el teljesen, és mondja tovább, hogy mi történik önnel! Engedje, hogy az érzéseit szabadon szavakba öntse! Kérem, folytassa!
A.: Hát nehéz ezt szavakban kifejezni..., amit érzek... a szeretet gondolatai...,közösség..., empátia..., nagy-nagy megértés..., mintha a többiek már vártak volna.
Dr. N.: Biztonságban érzi magát, vagy egy kissé ijedt?
A.: Nem félek semmitől. Amikor még az alagútban voltam, egy kicsit... nem találtam a helyemet. De most, igen...,most biztonságban érzem magam. Érzem a gondoskodást, amely megérint... és táplál. Furcsa, de azt is pontosan tudják körülöttem. hogy ki vagyok. és miért vagyok most itt.
Dr. N.: Lát erre valami bizonyítékot maga körül?
A. (csitítva): Nem! Inkább érzem... a gondolatok harmóniáját érzem mindenütt.
Dr. N.: Említette, hogy felhők vették körül. amikor kijött az alagútból. Az égben van. a Föld fölött?
A.(szünet): Nem. Nem ott... De úgy tűnik, hogy átlebegek egy felhőszerűdolgon, ami különbözik a földi felhőtől.
Dr. N.: Látja egyáltalán a Földet? Maga alatt van?
A.: Lehet, hogy ott van valahol, de nem látom, mert bementem az alagútba.
Dr. N.: Úgy érzi, hogy még mindig kötődik a Földhöz, mondjuk egy másik dimenzióban?
A.: Ez lehetséges... igen. Gondolatban a Föld közel van... és még mindig érzem a kapcsolatot vele... de tudom, hogy egy másik térben vagyok.
Dr. N.: Mit tudna még elmondani a helyről, ahol most van?
A.: Még mindig... homályos egy kicsit. De már kifelé megyek belőle."

Egy másik eset:

Dr. N.: Miután kijött az alagútból, és lassan távolodik tőle, kérem, írja le részletesen, hogy mit lát maga körül!
A.: A dolgok rétegzettek....
Dr. N.: Hogy érti azt, hogy rétegzettek?
A.: Hát... kábé úgy, mint egy torta.
Dr. N.: Nézzük hát a tortát; leírná egy kicsit pontosabban?
A.: Úgy értem, a legtöbb tortának kicsi teteje és széles alja van. De ez nem olyan... Amikor átmegyek az alagúton... rétegeket látok..., a fény különböző szintjeit... Áttetszőnek. .., rovátkoltnak tűnnek...
Dr. N.: Úgy látja, hogy itt a szellemvilág valamilyen szilárd struktúra?
A.: Épp ezt próbálom megmagyarázni. Nem szilárd, bár elsőre úgy tűnik. Rétegzett. A fény szintjei... egy rétegzett fonattá állnak össze... Nem azt mondom, hogy a dolgok nem szimmetrikusak, mert azok. De... különféle vastagságokat, színes fénytöréseket látok a rétegekben. Oda-vissza mozognak. Mindig ez fogad, amikor elhagyom a Földet.
Dr. N.: Mit gondol, mi lehet ennek a jelenségnek a magyarázata?
A.: Fogalmam sincs. Nem én terveztem.
Dr. N.: Leírása alapján a szellemvilágot egy nagy, vízszintes irányban árnyékokkal rétegzett tortának képzelem el.
A.: Igen, és a rétegek ívesek - elhajlanak tőlem, ahogy köztük lebegek.
Dr. N.: Mostani megfigyelési pontjáról le tudná írni a rétegek színeit?
A.: Nem látom, hogy a rétegeknek különös színeik lennének..., valahogy inkább a fehér valamely változatai. Amerre megyek, arra fényesebb, fehérebb, mint ahol előzőleg voltam. Körülöttem párás fehérség, ami sokkal fényesebb, mint amit az alagútban láttam.
Dr. N.: Ahogy keresztüláramlik ezeken a szellemi rétegeken, a lelke mozog fölfelé vagy lefelé?
A.: Nem. Oldalirányban haladok.
Dr. N.: Értem. Akkor most vonalak és szögek lineáris dimenziójában látja a szellemvilágot, ahogy keresztülmegy rajta?
A. (szünet): Nekem ez olyan sodró, nem anyagi jellegű energia, ami fényesebb és sötétebb színrétegekre bomlik. Azt hiszem, valami... az utamnak megfelelő szintre húz, és próbál ellazítani...
Dr. N.: Milyen módon?
A.: Hangokat hallok.
Dr. N.: Milyen hangokat?
A.: Zene... visszhangját..., zene bizsergését..., a szél harangjátékát..., ami együtt rezeg a mozgásommal... Olyan megnyugtató...
Dr. N.: Mások hullámzó természetűnek írták le ezt a hangot, mintha egy hangvilla pengésének a rezonanciáján utaznának. Egyetért ezzel a leírással?
A. (egyetértően bólint): Igen, ez az..., és illatra és ízre is emlékszem.
Dr. N.: Ez azt jelenti, hogy halálunk után megmaradnak a fizikai érzékeink?
A.: Igen, az emlékeik... A hangok hullámai most olyan gyönyörűek... Harangok..., húrok... Micsoda nyugalom!...

Végül egy harmadik beszámoló:

Dr. N.: Most már tisztán lát, hogy átért az alagúton?
A.: Még mindig ezek között a... habos felhők között haladok.
Dr. N.: Szeretném, ha egészen átmenne rajtuk, és elmondaná, mit lát.
A. (szünet): Ah... már kint vagyok... Úristen, de nagy ez a hely! Olyan nagy és tiszta! Remek az illata is. Most egy gyönyörű jégpalotát látok.
Dr. N.: Meséljen még róla!
A. (hangjában ámulattal): Hihetetlenül nagy..., fényes, szikrázó kristály..., körülöttem színes kövek csillognak.
Dr. N.: Amikor kristályról beszél, én tiszta színekre gondolok.
A.: Hát jobbára szürkék és fehérek..., de ahogy továbblebegek, más színeket is látok...mozaikszerűen... Mind csillámló.
Dr. N.: Nézzen szét erről a helyről! Lát valahol határokat?
A.: Nem, ez a tér végtelen. Olyan fenséges... és békés.

Összegezve nem is tudom mit írhatnék. Zavarba ejtőek az összefüggések. De talán a leginkább zavarba ejtő az mindebben, hogy nem tudjuk a pontos válaszokat. A pszichedelikus szerek használata nem köthető közvetlenül halál esethez, vagy halál közeli helyzethez. Talán ez lehet az oka annak, hogy nem ugyanazt látják az alanyok mint a halál torkába kerülő vagy azt vízionáló emberek. Persze a dolog ettől sokkal bonyolultabb ha figyelembe vesszük a fizikai és kémiai hatásokat is az agyban. Mindenesetre számomra döbbenetes, hogy a fent idézett három különböző személy szinte ugyanúgy számolt be az élményéről hipnózisban. Mindháromban megjelent valami fehér felhő szerű anyag pedig egymással soha nem találkoztak és soha nem is beszéltek. – legalábbis Dr. Michael Newton állítása szerint. Mindenesetre azt hiszem ha a fent írt párbeszédeket odaadnám egy halálközeli élményt átélt embernek, akkor az bizony ráismerne bennük a saját víziójának emlékeire is.

A menekült helyzetről

Unfollowt kapott nálam mindenki aki bármilyen menekültekkel kapcsolatos hírt oszt meg facebookon. Unom, hogy feketében és fehérben akarja a média, a politika (és ezáltal ti is) láttatni ezt a kérdést. Ez a világ nagyon is szürke!

A médiában csak a szélsőségeket látjuk, legyen az rossz vagy jó. Kevés menekült bántalmaz magyarokat, ugyanakkor kevés menekült ment meg magyar életeket. Ezek csak a szélsőséges esetek ami alapján nem lehet megítélni egy egész népcsoportot sem jó sem pedig rossz irányba. Úgy érzem, hogy az itt megosztott cikkeknek az a célje, hogy meggyőzze az ellenkező tábor képviselőit a saját igazukról. Csak az a baj, hogy szerintem egyik tábornak sincs igaza, ezért nem is érdekelnek a győzködéseik.

Unom, hogy mindenkinek nagy szája van a gép előtt ülve, de ezen kívül nem csinál semmit. Én sem csinálok semmit de nem is akarom megmondani másnak, hogy mit csináljon, vagy mit gondoljon. De azt azért remélem tudjátok, hogy nem a facebookos megosztások fogják megoldani a helyzetet, bármilyen hazafinak és hazalánynak is érzitek magatokat ettől.

Kedves menekült ellenző tábor! Csak hogy tudjátok, nem érzem semmivel sem kevesebbnek magam (vagy kevésbé magyarnak magam) nálatok azért mert elolvasom egy-egy nehéz helyzetbe került menekült történetét, és van szívem meg is sajnálni őket. Hidd el te sem lennél rossz ember tőle!

Unom, hogy az egyik oldal mutat néhány kigyúrt embert "katona" címszó alatt és unom, hogy a másik csoport csak éhező gyerekeket lát. Mindenki csak azt látja amit látni akar. Mindneki csak abban hisz amiben hinni akar. Objektíven gondolkodni a legnehezebb dolog lenne, ezt nem is sokan próbálják meg.

"Ha nem vagyunk meggyőződve a mi ismereteink, módszereink magasabbrendűségéről, ha komolyan el tudjuk képzelni, hogy másokéi ugyanolyan értékűek lehetnek, akkor a tolerancia értelmét veszti, és helyére a kíváncsi érdeklődés lép a másfajta bölcsességek, másfajta viselkedések, másfajta gondolkodásmódok másfajta mondanivalói iránt." – Mérő László

Itt sajnos nem teljesülnek Mérő László szavai de még a toleranci sem. Én pedig nem fogom tovább nézegetni a facebookon folytatott vitázásokat. Azt az oldalt anno az ismerősökkel való kapcsolattartásra hozták létre. Én továbbra is erre szeretném használni. Ha ilyen híreket akarok olvasni, akkor megkeresem a megfelelő platformot, mint ahogy eddig is tettem.

Akik visszatértek a halálból

Pam Raynolds

Pam Raynolds

Az utóbbi évtizedekben a világ egész táján több milliárd ember köszönheti életét az orvostudomány nagyfokú fejlődésének. Az életek megmenthetővé váltak még egy szívleállás következtében is. A különböző média felületek segítésével pedig, a halálközeli élményt átélt páciensek történetei ismertté váltak. Ma már szinte nincs ember a Földön aki ne hallott volna a "fényről az alagút végén” és az ehhez hasonló történetekről. Ám a jelenségre még mindig nem született pontos magyarázat. Találgatásokból és különböző elméletekből viszont annál több látott napvilágot.

A halálközeli élményt átélt történetek között akad jónéhány kiemelkedő. Egy ilyent szeretnék most részletesen bemutatni, mely az atlantai énekes és dalszerző Pam Reynoldsról szól. Az ő története talán az összes halálközeli élményt átélt ember esete közül kimagasló, hiszen úgy is fogalmazhatnék, hogy számára az egyetlen esély az életre a halál volt.

Pamet 35 éves korában 1991-ben erős szédüléses panasszal szállították kórházba, ahol kiderítették, hogy óriás aneurizmája van. Ez egy súlyos értágulat amit, az ő esetében az agytörzs közelében találták. Pam fejében lényegében egy időzített bomba ketyegett, ami bármelyik pillanatban megrepedhetett volna. A bombát az elhelyezkedése miatt egy szimpla műtéttel nem lehetett volna hatástalanítani, ezért Pam végső elkeseredésében Dr. Robert Spetzlerhez fordult aki a hipotermikus szívmegállás szakértője és egyben úttörője is. Ez volt az egyetlen esély arra, hogy Pam minimális vérveszteséggel és az agytörzs sérülése nélkül megszabadulhasson az aneurizmától. Ilyen eljáráskor a műtét során a beteg testhőmérsékletét olyan alacsonyra hűtik le, hogy az meghal. Nincs agyműködés, nincs szívdobogás nincs semmi. A beteget azonban nem lehet hosszú ideig ebben az oxigén hiányos állapotban tartani mert visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedhet. Tehát a műtét egy kicsit sem kockázat mentes, és 1991-ben ez még rendkívül új eljárásnak számított. 1986 és 1998 között Dr. Spetzler mindössze 54 beteget operált meg ezzel az eljárással ezek közül 28-nak volt nagy vagy óriás aneurizmája, amik között Pam is ott volt. Az alacsony hőmérsékletre az aneurizma esetében azért van szükség, mert tompítja a duzzadt ereket és lehetővé teszi az orvosok számára a beavatkozást úgy, hogy a “robbanás veszély” csökkenjen.

Pam esete nem csak orvostudományilag elképesztő hanem a halálközeli élmények esetében is kimagasló. Ezt a területet azért nehéz kutatni mert a legtöbb esetben az orvosok azért küzdenek, hogy a beteg életben maradjon és ne pedig meghaljon. Így a halálközeli élményeket nem tudják pontos mérésekkel vagy feljegyzésekkel alátámasztani illetve kutatni mert azok kiszámíthatatlan helyzetekben jelentkeznek. Itt azonban más volt a helyzet. Az orvosok előre tudták, hogy Pam meg fog halni a műtőasztalon. Mivel pontosan dokumentálták a műtét során történteket, azokat később nagyon könnyen össze tudták egyeztetni Pam elmondásaival.

A műtét

Pamet 7:15 perckor éber állapotban tolták be a műtőbe. Ez az első dolog amivel a szkeptikusok magyarázatot adnak néhány jelenségre, szerintük ugyanis ekkor Pam láthatta a műtő elrendezését, az őt körülvevő orvosokat és az előkészített eszközöket is. Az altatás nem a szokványos altatószerekkel történt, mivel azok emelik a vérnyomást ami Pam esetében végzetes lehetett volna. Így az aneszteziológus magas dózisú morfin szerű kábítószert használt. Mint köztudott ezek az anyagok okoznak hallucinációkat. Az egyetlen különbség, hogy a kábítószer okozta hallucinációk nem egyeztethetőek össze és igazolhatóak vissza az alany körül zajló valós történésekkel.

Miután Pam már nem volt tudatánál Dr. Spetzler és több mint 20 fős csapata hozzáláttak a munkához. Bekenték Pam szemét, hogy ne száradjon ki majd leragasztották. Ezt követően EEG-re kötötték, hogy lássák az agyi aktivitást. A műtét során az EEG "burst-supression" ("kitörés szuppresszió") agykérgi aktivációs mintát mutatott, ami annyit tesz, hogy váltakozva követik egymást az intenzív és inaktív periódusok. Ma már erre az állapotra úgy tekint az orvostudomány mint egy stend by módra a TV készüléken. Ezt az állapotot egyébként maga a hipotermia is kiváltja, de Pam Thiopentál narkotikumot kapott, ami szintén okozója ennek. Pam 6 óra 55 percen keresztül volt altatásban és bár a gépek szerint nem volt tudatánál, mégis képes volt pontosan megfigyelni, hogy mi zajlik körülötte a műtőben, ehhez azonban tudatra lett volna szüksége. Persze mindenre lehet magyarázatot találni ha megfelelő időt fektetünk a keresésébe. Néhányan felvetették ugyanis, hogy sajnos ezek az orvosi készülékek nem 100%-ban pontosak, így bár hiába mutatták azt, hogy Pam nincs tudatánál, ez időszakosan mégis előfordulhatott.

A beteg egy külön az ő fülére öntött fülhallgatót is kapott amellyel kiszűrték az operáció közbeni hangokat. Ezeket a fülhallgatókat még le is ragasztották és gézzel is átkötötték. Utólag ezzel kapcsolatban is felmerültek viták, miszerint a zene nem volt elég hangos, és a géz sem elég vastag ahhoz, hogy a beteg ne hallhassa az orvosok és gépek hangját. Viszont a beteg eszméletlen volt, így az is kérdés, hogy, hogyan hallhatott egyáltalán bármit is a körülötte zajló tevékenységekből? Egyébként ennek az eljárásnak nem csak a külső hangok kizárása volt a szerepe, hanem az is, hogy az orvosok a műtét során BAEP vizsgálattal ellenőrizni tudják, hogy az agytörzs nem-e károsodott. A halló ideg központja ugyanis az agytörzsben helyezkedik el.

8:40 perckor Dr. Spetzler átvágta Pam koponyáját. Ezt a pillanatot később Pam úgy írta le, hogy azt érezte mintha valami nagyon erős dolog húzná kifele őt a feje tetején keresztül. Ezt követően Dr. Spetzler vállára ült és nézte, hogy mi zajlik körülötte. Pam két féle hangot tudott megkülönböztetni. Az egyiket egy “természetes D” hanghoz hasonlította, ami mint utólag kiderült a fúró hangja volt, amellyel lyukat vágtak a koponyáján. A másik hang egy rezgő berregő hang volt amit az elektromos fogkeféhez tudott hasonlítani, ez a fűrész volt. Pam látta, hogy a fűrésznek cserélhető pengéi voltak és emellett számos olyan orvosi eszközt is felfedezett amiket később nem tudott megnevezni. Ezzel kapcsolatban aztán miközben már lábadozott elvégeztek vele egy tesztet. Különböző orvosi eszközöket és azoknak a képeit mutattak neki, amelyek közül pontosan ki tudta választani azokat amelyeket ebben az állapotban látott.

De hogy hallhatta Pam ezeket a hangokat, ha be volt dugva a füle és nem volt tudatánál? Egyesek szerint Pam felébredt a rezgő érzésre és a fúró hangjára, úgy mint bárki aki éjjel álmában felébred egy zajra. Azt, hogy nem érzett fájdalmat a morfin-szerű kábítószernek tulajdonították. Vannak akik szerint viszont maga a fűrész rezgése stimulálta úgy az agyat, hogy az testen kívüli élményt okozott. Pam szívverése és testhőmérséklete ekkor még teljesen normális volt, légzését pedig lélegeztető gép biztosította.

Míg Dr. Spetzler ollóval eltávolította Pam agyhártyáját addig ezzel egy időben egy női szívsebész, Dr. Murray próbálta megtalálni Pam artériáját a jobb lágyékán. Pam későbbi állítása ezzel kapcsolatban igen figyelemre méltó. Emlékezett egy női hangra amely így szólt: “Van egy kis probléma. Túl kicsi az artéria.” Válaszként egy férfihang ennyit mondott: “Próbálja a másik oldalon.” Az orvosi feljegyzések mindezt alátámasztották. A szívsebész szerint Pam jobb lágyékában levő erek valóban túl kicsik voltak ahhoz hogy bőséges véráramlást biztosítsanak a kardiopulmonális bypass gépnek. Ilyenkor ugyanis ez a gép dolgozik a szív és a tüdő helyett, fenntartva a vérkeringést és a szövetek oxigénszintjét. A szkeptikusok ezt azzal magyarázták, hogy Pam belekerült egy olyan állapotba amelyet minden aneszteziológus megpróbál elkerülni. Ilyenkor a beteg teste teljesen lebénul viszont hallja a körülötte zajló eseményeket és a legtöbb esetben a fájdalmat is érzi, viszont nem képes beszélni, megmozdulni és lélegezni. Valóban egy rettenetes dologról beszélhetünk, viszont Pam nem érzett fájdalmat, amit továbbra is a narkotikumnak tulajdonítottak. Viszont felmerül az a kérdés is, hogy a zenét és a zajt ami a fülhallgatójából jött ekkor hogyhogy nem hallotta?

10:50 perckor csövet helyeztek be Pam baloldali artériájába. A bypass gépbe meleg vér kerül be ahol azt lehűtötték mielőtt visszatér volna a testbe. Pam testhőmérséklete zuhanni kezdett ennek ellenére szívverése még normális volt. 11:05 perckor a szíve megállt. Az EEG-n az agyhullámok teljesen eltűntek. Testhőmérséklete 15 Celsius fokra csökkent.

11:25 perckor a csapat kikapcsolta a bypass gépet és lecsapolták Pam vérét, ekkor ő már a klinikai halál állapotában volt. Pam testen kívüli élménye átváltozott halálközeli élménnyé. Emlékezett arra, hogy egyszerűen kilebegett a műtőből. Olyan érzés volt mintha valamilyen húzó erű vonzaná, de elmondása szerint erre nem is volt szükség mert ő magától is akar menni. Olyan volt mintha egy liftbe szállt volna be ami egy alagúthoz hasonlított volna a végén fehér fénnyel. A fényben látta elhunyt rokonait és barátait köztük már rég elhunyt nagyanyját is, aki hívta magához mint aki azt akarná, hogy menjen vele. Ahogy közeledett a fényhez az egyre nagyobb és vakítóbb lett. Mikor belépett a fénybe fantasztikus, lenyűgöző melegséget és szeretetet érzett. Úgy érezte, hogy minden ami létezik az ebből a fényből jött létre. Közben több ismerőst is be tudott azonosítani, úgy mint a nagyapját, egy nagybátyját és egy nagynénjét. Elhunyt rokonai azonban ettől a ponttól már nem akarták őt tovább engedni. Pam elhunyt nagybátyja visszavezette őt a testéhez. A lány a látványtól előszőr megijedt, és nem akart “visszaköltözni” a testébe. Eközben orvosai épp a defibrillátorral próbálták újraéleszteni. Előszőr 50 Joule-lal próbálkoztak, de erre a lány még nem reagált. Végül 100 Joule töltéssel sikerült újraindítani a szívét. Pam annyira megrémült a saját látványától, hogy mindezt olyan érzésként írta le mintha nagybátya lökte volna bele a testébe mert már késésben volt. Ezután Pam úgy érezte magát mint akit beledobnak egy jéghideg medencébe.

Eközben a műtőben az operáció véget ért, és elkezdték a meleg vért visszajuttatni Pam szervezetébe. Ahogy nőtt a teste hőmérséklete elkezdte hallani a fülhallgatóból jövő csattogó hangokat, az EEG pedig elektromos aktivitást mutatott az agykéregben. 12:32-kor Pam újra életben volt. Miközben az orvosai a fejét és a lágyék részt zárták be Pam a “Hotel Californiát” hallotta a fülhallgatóból. Ekkor a testhőmérséklete már 32 Celsius fok volt és még mindig mesterséges lélegeztetést kapott, de a bypass gépet már lekapcsolták. Az is megdöbbentő, hogy egyáltalán tudatánál volt ekkor, hiszen a legtöbb ember ilyen alacsony testhőmérsékleten eszméletlen lenne. A műtét végül sikeresen zárult. 14:10-kor stabil állapotban vitték át az intenzív osztályra.

Következtetés

Csak egyetlen esetet mutattam be ebben a posztban, de a halálközeli élmények többnyire mindig megegyezőek egymással vagy nagy mértékben hasonlítanak egymáshoz szemben a szimpla narkotikumok okozta hallucinációkkal melyek random képzeteket okoznak. Mindemellett a halálközeli élmények összeegyeztethetők a valós történésekkel míg a hallucinációk nem. A legtöbb esetben az alanyok testen kívüli élményekről számolnak be.

Az eset ismertetése során több szkeptikus elgondolást is bemutattam. Ezek közül én személy szerint néhányat egy kicsit erőltetettnek vagy túlzásnak érzek. Azt, hogy mi lehet a teljes igazság a történet mögött egyelőre senki nem tudja. Lehet, hogy mindez csak a kémiai és fizikai hatások eredményeként jött létre az agyban, de az is lehet hogy tényleg vár valami ránk a halálunk után is. De egy biztos az emberek mindig abban hisznek amiben hinni akarnak.

Hipnózis alatt az egész világ? – Tévhitek a hipnózisról

Elég sok emberrel beszéltem már a hipnózissal kapcsolatban. Szóba kerültek a saját tapasztalataim és mások véleményei is. Sokszor kaptam azonban olyan visszajelzéseket, amelyekből az derült ki, hogy az emberek többsége idegenkedik a hipnózistól. A beszélgetések során arra a következtetésre jutottam, hogy mindez azért van, mert nincsenek teljesen tisztába azzal, hogy pontosan mi az a hipnózis. Elképzeléseik vannak, de ezek sok esetben tévesek, ezért szeretném most kiemelni a leggyakoribb tévhiteket amellyekkel találkoztam és tisztázni a félreértéseket.

1. A hipnózis egy mély öntudatlan vagy önkívületi állapot

A hipnózis egy mély nyugalmi állapot, de nem öntudatlan, vagy önkívületi állapot. Az alany mindvégig tudatánál van csak elengedi saját gondolatait és átadja a szerepet a tudattalannak. Ez a mélyen relaxált állapot nagyon hasonlít a meditációhoz.

2. A hipnózis ugyanaz mintha aludnál és álmodnál

Ez szorosan kapcsolódik az előző tévhithez. Az alvás egy sokkal önkívületibb állapot mint a hipnózis ám a kettő teljes mértékben nem különíthető el egymástól. Tulajdonképpen mindenki átéli a hipnózist naponta, ráadásul kétszer is. Egyszer mielőtt elalszik, egyszer pedig mielőtt felébred.

3. Csak a hipnotizőr tud visszahozni a hipnózisból, ezért bent lehet ragadni hipnózisban ha ezt nem teszi meg

Ha a hipnotizőr magára hagyja az alanyt a hipnózis közben akkor az nagyjából 10 perc alatt teljesen éber állapotba kerül mindenféle külső segítség nélkül. Nem lehet a hipnotikus állapotba bennragadni.

4. A hipnotizőr személyes adatokat tud kicsalni belőled hipnózis során (pl. bankkártyához tartozó pin kódot)

Mivel – ahogy már korábban is említettem – a hipnózis nem egy önkívületi állapot és az alany teljes mértékben tudatánál van nem fog elárulni olyan személyes adatokat magáról amelyekről éber állapotban sem beszélne.

5. A hipnózis során elbűvölnek vagy elvarázsolnak ezért úgy tud irányítani a hipnotizőr ahogy akar

Semmi ilyen nem történik. A hipnotizőr szerepe egyébként sem az irányítás hanem a segítés. Nem varázsol el, hiszen ez nem egy cirkuszi bűvész trükk, mint ahogy azt sokan gondolják. A hipnózis célja, hogy segítse megoldani a mélyen rejlő lelki problémákat. Számos pszichés betegség kezelésére alkalmazzák.

6. A hipnózis rossz irányba befolyásolja a viselkedést, és az emberek kifordulnak önmagukból a hipnózist követően

Hipnózis során a hipnotizőrtől szuggesztiókat kapunk, melyek képesek megváltoztatni a gondolkodásmódunkat egy adott dologgal kapcsolatban. De ezek olyan módosítások amelyekre szükség van, hiszen a problémák megoldására ez a kulcs. Például egy agorafóbiás ember esetében az alany tömeghez való viszonyát, gondolatait kell módósítani, hogy a félelme elmúljon.

Másrészt a temérdek információ amit hipnózis során magunktól kapunk szintén hatással van ránk, de sokkal inkább építi a személyiséget nem pedig rombolja. A hipnózis elsődleges szerepe, hogy segítse az alanyt abban, hogy felfedezhesse önmagát és azokat a rejtett gondolatait és tulajdonságait amelyek nem tudatosodtak benne. Ezeknek a megismerése csak gazdagíthatja a személyiséget. Esetleg előtérbe kerülhetnek az alany olyan tulajdonságai amelyeket korábban kevésbé mutatott meg, de azok ugyanúgy a személyisége részét képezték korábban is.

A hipnózis megrázó és felkavaró élmény

A tévhitek áttekintése után jöjjön egy közhiedelem, ami viszont nem alaptalan. Attól függően, hogy hipnózis közben milyen helyzetek és érzelmek törnek elő, a hipnózis valóban lehet megrázó és felkavaró élmény, de ez nem szabályszerű. Maga az információ amit kapunk sokkal inkább felkavaró. Főleg ha az az információ olyan amivel korábban próbáltunk a lehető legkevesebbet foglalkozni, vagyis elnyomtuk vagy elfojtottuk magunkba. A kapott információknak a feldolgozása eleinte okozhat némi zavarodottságot, hiszen temérdek érzelem és gondolat tör fel belőlünk néhány óra leforgása alatt. Ezeket fel kell dolgozni, ehhez pedig időre van szükség.

Fogalomzavar

Úgy gondolom, hogy sokan összekeverik a hipnózist egy másik fogalommal ami a manipuláció. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Hipnózis során a gyeplő mindig az alany kezében van és a hipnotizőr a segítő szerepét tölti be. Nem manipulál, nem kényszerít és nem varázsol el. A hipnozis során a hipnotizőr segít gondolatokat elültetni az elme mélyére, úgy mint például: legyél magabiztosabb, mutass több törődést a családod iránt, legyél szerényebb stb. Nem csoda, hogy mindig az Inception című film jut eszembe róla. A csodálatos mindebben az, hogy ezek a gondolatok mind az alanytól származnak, a hipnotizőr csak segít előhozni őket. Te magad fogsz ráébredni a saját problémáidra, meg fogod érteni azt és így képes leszel megoldani vagy felülkerekedni rajta. Az ember a saját gondolatait sokkal könnyebben elfogadja mint egy kívülálló személy tanácsait.

Manipuláció

Miután már kifejtettem, hogy mi az a hipnózis, szeretném bemutatni azt a szót is amivel oly sokan keverik.

"Dr. Aczél Petra manipuláció definíciója: A manipuláció mindezek figyelembevételével a valóság képének megalkotása úgy, hogy azt a látszatot keltjük, hogy ez maga a valóság. Stratégius eljárás, melynek során előszőr a befogadó lehetséges ellenvéleményét azonosítjuk, majd ehhez álcázzuk a valós szándékot. Interakción alapuló gyakorlat. amelyben a manipulátor kontrollt gyakorol mások fölött, a rejtésért, az információ megformálásának szándékosan kirekesztő, és torz módozataiért nem vállalva a felelősséget. A manipuláció a befogadó kommunikációs akarata, szándéka ellenére jön létre: társas öntudatlanságot, behódolást, azonosulást, illetve belsővé tételt vált ki. A beszéd eszközeit, a kontextus meghatározó jegyeit használja, ezek által gyakorol hatást, és az erőszakos hatalmat foglalja magába." – Wikipédia

"Zentai István manipuláció definíciója: Manipulációnak azokat a befolyásolási folyamatokat nevezzük, ahol a célszemély nincs tudatában a befolyásoló szándéknak, de végül mégis annak megfelelő reakciót ad." – Wikipédia

Ebbe a fogalomkörbe úgy vélem sok dolog beletartozik, úgy mint a politika, a vallások, a gazdasági társaságok és a média. Mindezeknek az a célja, hogy elhitessenek velünk olyan dolgokat amik nem valósak és ezáltal formálják a gondolkodásunkat, viselkedésünket és irányítanak bennünket. Ha ezt észrevesszük akkor rájövünk, hogy ebben a világban semmi nem az aminek látszik. Minden tele van a mások által elképzelt vagy ideálisnak tartott eszmékkel, véleményekkel, reakciókkal és nem utolsó sorban hazugságokkal. Mindez azért, hogy a fent említett szereplők rajtunk keresztül tudjanak növekedni és gyarapodni. Ha ez lenne a hipnózis, akkor hipnotizálva van az egész világ.

Proof

A nyáron új sorozat indult az amerikai TNT csatornán Proof címmel. Rövid bevezetőként elmondhatom, hogy a sorozat főhősnője Dr. Carolyne Tyler sebészként dolgozik egy amerikai kórházban. A milliárdos Ivan Turing a kórházat adománnyal támogatná ám mindehhez van egy feltétele. Dr. Tyler együttműködését kérné a kutatásában, aminek célja nem más, mint tudományos bizonyítékot találjani a halál utáni életre. Már a harmadik részben meg is jelenik a hipnózis mint egyik kutatási terület.

A sorozat még most kezd kibontakozni, egyelőre még magyar felirat sem készült hozzá, ami remélhetőleg a jövőben változni fog.

Mi az örök élet titka?

Bizonyára már sokan elgondolkoztatok azon, hogy mi lenne ha örökké élhetnénk. Persze végig fiatalon és egészségesen itt a Földön. Félretéve olyan problémákat mint a túlszaporodás és a Föld pusztulása.

Ha örök életünk lenne ki tudnánk tölteni minden pillanatát? Ugyanabban a bőrben és a hátunk mögött levő múltbeli problémákkal és olykor kínzó emlékekkel együtt. Ismerve a rossz döntéseket amiket már nem tudnánk kijavítani. Lehet, hogy ez nem is lenne olyan fantasztikus mint ahogy elképzeljük. Sokszor gondolunk arra is, hogy milyen jó lenne újrakezdeni mindent, hogy kijavíthassuk a hibákat és jobb döntéseket hozhassunk. Visszafordítani az idő kerekét és megpróbálni újra szembenézni a nehézségekkel a korábbi hibáinkból okulva.

De nézzük meg az örök élet kérdéskört egy másik szemmel is. Mit ért a keresztény hit örök életen? Halálunk után egy örökké valóságon keresztül a mennyben vagy a pokolban üthetjük el az időt. De mivel? Miért jó egy örökké valóságon keresztül a lábunkat lógatni a hatalmas boldogságban? Ez nekem rémesen unalmas dolognak hangzik, ami már-már inkább kínzás. Az emberi élet arról szól, hogy újabb és újabb célokat tűzzűnk ki magunk elé. Az élet a változásról és az előrehaladásról szól. Ha elértünk egy célt akkor leülünk és az mondjuk, hogy most már mindenünk megvan? Nem, új célokat tűzünk ki, hiszen a folytonos fejlődés ami vezérel minket. Enélkül üres és értelmetlen az életünk. Ismered a mondást, hogy a pénz nem boldogít? Ezt is ehhez tudnám hasonlítani. Ha mindened megvan, akkor az élet nem olyan élvezetes már.

Ha a pokolra gondolok az a kérdés jut eszembe, hogy miért kellene egy emberéletnyi idő alatt elkövetett bűnök miatt egy örökké valóságon át a pokolban égni és bűnhődni? Kicsit aránytalannak tartom a kettőt egymáshoz képest. Egy emberi élet nagyon rövid. Szinte felfoghatatlanul rövid ahhoz képest amit örökké valónak gondolunk.

Ha az Univerzum 1 éves lenne, akkor az emberiség kora 1 perc lenne benne. Felfoghatatlan nem igaz? Egy olyan mérhetetlenül rövid időszak mint a te életed döntené el azt, hogy mi történjen veled időtlen időkön keresztül? Esélyt sem adva az újrakezdésre és a javításra? Hol az irgalom amit a katolikus vallás annyira hírdet? Egy emberöltő alatt egyszerűen lehetetlen olyan nagy bűnöket és olyan jó tetteket elkövetni amiért ilyen nagy büntetést vagy jutalmat  érdemelnénk.

A keresztény hit nem enged meg kérdéseket feltenni. Nem hagy gondolkodni, és végképp elutasítja ha megkérdőjelezed a dogmáit. A Biblia túlságosan ember központú, mintha az ember lenne mindennek a közepe. Pedig az ember egy porszemnél is kisebbnek tűnhet ha kitekintünk az Univerzumra. Senkik vagyunk a világűr szélén. Az édenkertet úgy mutatja be, mintha az értünk lenne. Mintha a természet és minden ami a Földön van csakis értünk lenne. Pedig a természet nagyon jól elvolt nélkülünk is akkor, amikor az embernek még csak nyoma sem volt a Földön.

De akkor mi értelme az életnek? – teszik fel sokan ezt a kérdést. Mi értelme az életnek ha a végén úgyis meghalunk? Vizsgáljuk meg egy kicsit távolabbról a kérdêst. Mennyivel van több értelme annak, hogy a halálod után egy örökké valóságban élvezed a boldogságot vagy hánykolódsz a pokol tüzében? Én nem gondolom, hogy ez adná meg az élet értelmét.

Júniusban szabad a pálya

Jó hírem azok számára, akik a Hipnózis után című posztom elolvasásától kedvet kaptak a regressziós hipnózis kipróbálásához. A terapeuta, akinél én jártam ismét Magyarországra látogat. 

Nagy Karolin második szintű QHHT hipnotizőr. (Hogy ez pontosan mit jelent ebből a korábbi posztomból megtudod.) Angliában tanulta a hipnotizálást közvetlenül Dolores Cannontól. Jelenleg Belgiumban él így viszonylag ritkán látogat haza. Akit érdekel a hipnózis, annak érdemes megragadnia ezt az alkalmat. Előreláthatóan júniusban fog érkezni. Előzetesen már lehet vele egyeztetni.

Dolores Cannon hivatalos oldalán megtalálod őt és az elérhetőségeit is: http://www.dolorescannon.com/practitioner/karolina-nagy/10665

Sok szerencsét kívánok mindazoknak akik úgy gondolják, hogy kipróbálják ezt a remek utazást! A beszámolókat pedig szívesen veszem, kíváncsi vagyok mások véleményére is.